Országszerte több mint 150 program a 19. Erdők hetén

Országszerte több mint 150 program várja az érdeklődőket szeptember 28. és október 4. között a 19. Erdők hete alkalmából - tájékoztatta az Országos Erdészeti Egyesület az MTI-t kedden.

A közlemény szerint a rendezvénysorozat célja, hogy a magyar erdőket és a fenntartható erdőgazdálkodást az erdészek értő módon mutassák be a nagyközönség számára.
Az idei évben az erdők megújulásával kapcsolatos ismereteké lesz a főszerep, az egyes események tematikája az erdészeti erdei iskolahálózat intézményeire és oktatási programjára épül.

1250577-bigthumbnail

A rendezvényeken az érdeklődők többek között megtudhatják, hogyan születtek az ország erdei, mely fafajok képesek gyökereikről kihajtani, vagy hogy milyen "sebességgel" vándorolnak az erdők a klimatikus változások hatására - olvasható a közleményben.

A kifejezetten gyerekeknek szervezett programok - szakvezetések, játékos erdei tanórák - mellett számos felnőtteket megszólító és családi rendezvény is szerepel a kínálatban. A Körösök mentén a muzsika hangjai is felcsendülnek az erdőben, de lesz erdészeti nyílt nap, arborétumi séta, fafaragó kiállítás, valamint az éjszakai égbolt csillagaival is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Az Erdők hete nyitórendezvénye szeptember 28-án, a Zala megyei Csömödéren lesz, ahol az erdei kisvasúton működő, Magyar Termék Nagydíjjal elismert Zakatoló Erdei Iskola programjain vehetnek részt a látogatók.
A 19. Erdők hete részletes programja a www.erdokhete.hu internetes oldalon olvasható.

MTI

Hozzászólások


Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Majdnem megtámadták a vonaton a magyar lányt, aki a hideg miatt húzta a fejére a kendőjét

Balogh Felícia élménye elkeserítő képet fest a mai emberek hozzáállásáról.

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

A fiatal lányt fényes nappal két férfi szólította le, majd kirabolták.

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

A budapesti buszsofőr nem engedte felszállni az idős utast.

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

A látogatók kedvencénél daganatos betegséget fedeztek fel.


Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Egy marokkói és algériai állampolgár megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról.

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

A menedékkérők testileg-lelkileg is szenvednek, ezért ki akarnak szabadulni.

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Újabb döbbenetes történet került napvilágra a budapesti közlekedésből.

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Befejeződött az idei ponty telepítés a Balatonnál, az eredmény felülmúlta az elvárásokat.

http://ujhazak.com