Öt állatkert és vadaspark rendez programokat a rákosi vipera napján

Hagyományosan minden év szeptemberének első szombatján tarják meg Magyarország legveszélyeztetettebb gerincesének, a rákosi viperának a napját, így az idén szeptember 6-án öt állatkertben és vadasparkban, valamint a kunpeszéri Rákosivipera-védelmi Központban szerveznek a mérgeskígyó megismerését segítő programokat.

Előadásokkal és programokkal várják a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Nyíregyházi Állatparkban, a Szegedi Vadasparkban, a Jászberényi Állat- és Növénykertben és a győri Xantus János Állatkertben is - olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményében. A Szegedi Vadasparkban a program keretében átadják azt a kültéri hüllőbemutatót is, amelyben nemcsak rákosi viperát, de magyarországi gyíkokat, mocsári teknőst és siklókat is meg lehet majd figyelni. A bemutató és az ahhoz kapcsolódó információs táblák révén megismerhetik a látogatók a hazai hüllőket, azok szerepét, megkülönböztetését és természetvédelmi helyzetét is.
Magyarországon a rákosi vipera 1974 óta védett, 1988 óta fokozottan védett, 1992-től pedig természetvédelmi szempontból a legkiemeltebb kategóriába tartozik, természetvédelmi értéke egy millió forint. A jelenlegi populációk Magyarország két területén, a Hanságban és a Kiskunságban maradtak fenn.

letöltés (51)A rohamos térvesztés legfőbb oka élőhelyeinek átalakítása volt. A gyepek nagy részének mezőgazdasági művelésbe vonása, és a kígyók kereskedelmi célú gyűjtése mellett a szándékos pusztítás is azt eredményezte, hogy a faj a kihalás szélére került. Ezért volt szükség egy komplex természetvédelmi program elindítására, amelynek része egy zárttéri tenyészállomány létrehozása. Az Európai Bizottság LIFE-Nature Alapjából finanszírozott Rákosivipera-védelmi Központ szabadtéri terráriumainak kialakításakor az volt a cél, hogy optimális életkörülményeket biztosítson a viperáknak, kizárva a ragadozókat, ugyanakkor lehetőséget teremtve az egymástól elszigetelt élőhelyekről származó egyedek párosítására.

A központban a tenyészprogram indulása óta már csaknem 2000 kígyó született, jelenleg 700 egyed él természetközeli, de biztonságos körülmények között. A kis viperák átlagos súlya 2,5 gramm hosszuk 139 milliméter. A központban tartott kígyókat egyedileg tartják nyilván, rendszeres bakteriológiai és parazitológiai vizsgálatoknak vetik alá őket. A szaporítani kívánt állatokat már ősszel párba állítják, hogy a tavaszi nászidőszakot leendő párjuk mellett kezdhessék. A tenyészpárok minden évben változó összetételűek, kijelölésükkor figyelembe veszik származásukat, korábbi szaporodási sikerüket, illetve a genetikai vizsgálatok eredményeit is.
forrás:MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com