PDSZ: sok száz iskolában több ezer tanár sztrájkolt pénteken

Sikeresnek nevezte a pénteken tartott figyelmeztető sztrájkot Mendrey László, a Pedagógus Szakszervezetek Szövetsége (PDSZ) elnöke, aki szerint sok száz iskolában, több ezer tanár hívta fel a figyelmet az oktatás problémáira és arra, hogy nem tudnak tovább hátrálni követeléseiktől.pdszA PDSZ vezetője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a pénteki volt az első magyarországi pedagógussztrájk 2007-2008 óta, noha az azóta eltelt években "nem volt nyugalom az olajfák alatt". Kiemelte, a megoldáshoz vezető utat az jelentené, ha a kormány végre érdemi tárgyalásokat kezdene a pedagógusok legitim képviselőivel ahelyett, hogy "folyamatosan hárít" és arra a kerekasztalra "mutogat", amelyet a "tőle függésben lévő szervezetekkel" töltött fel.

A kabinetnek tudomásul kellene vennie, hogy a kerekasztal nem kizárólagos döntéshozó - jelentette ki Mendrey László, aki ismételten arra szólította fel az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy fogadja el más szervezetek meghívását is.

A pénteki munkabeszüntetésről szólva elmondta, a sztrájkhoz csatlakozó iskolákban a tanárok a gyerekek felügyeletét látták el az első két órában. Kiemelte, összesen három sztrájkolókkal szembeni fenyegetésről tudnak, két esetben polgármesterek próbáltak nyomást gyakorolni iskolaigazgatókra a sztrájk ellehetetlenítése érdekében, míg egy Baranya megyei egyházi iskolában egy püspöki állásfoglalásra hivatkozva kérték a tanárokat arra, hogy ne vegyenek részt a munkabeszüntetésben.

Mendrey László szerint a kormány várhatóan szerdáig nem kezd érdemi tárgyalásokat a tiltakozó pedagógus szervezetekkel, így arra kérik tagságukat, hogy vegyenek részt a Pedagógusok Szakszervezet (PSZ) szerdára meghirdetett egésznapos, országos sztrájkján.

"Nem hiszem, hogy ettől megremeg a térdük, a szájuk a mosolyról sírásra görbül" - mondta a szerdára tervezett megmozdulás várt kormányzati hatásáról, hozzátéve, azt sem gondolja, hogy a kabinet a szőnyeg alá söpörheti a problémát azzal, hogy megpróbálja kivárni a tanév hat hét múlva elérkező végét. "Ha nem lesznek radikális változások, akkor a problémahegyek csak még tovább nőnek" - fűzte hozzá.

A PDSZ elnöke szólt arról is, nincs igaza a kormánynak, amikor azt mondja a sztrájkban részt vevőknek, hogy a munkabeszüntetés idejére nem jár bér. A levonás ugyanis nem indokolt, amennyiben a pedagógusoknak havi bontásban összejön a heti 32 óra munkaidő, valamint az ahhoz társuló túlórák - fejtette ki Mendrey László aki, minden, kevesebb fizetést kapó tanárnak egyedi elbírálású segítséget ígért.

A szakszervezeti vezető kérdésre válaszolva megjegyezte, a szerdai sztrájkot követően további megmozdulásokat is terveznek, amelyek akár májusra is átcsúszhatnak, ugyanakkor az írásbeli érettségi vizsgákat nem szeretnék megzavarni. "Ha májusban mégis valamilyen akcióra kényszerülnek a szakszervezetek, az a kormány felelőssége lesz" - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com