• 0 ℃ / 0 ℃

Pelczné: tele van kérdőjellel az Altus EU-s megbízásának ügye

Pelczné Gáll Ildikó fideszes európai parlamenti (EP) képviselő szerint továbbra is tele van kérdőjellel a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökhöz, DK-elnökhöz köthető Altus Zrt. európai uniós megbízásának ügye.gyurcsányA politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: nagy csend övezi az Altus ügyét, az ugyanis még a céget - a 2014-2020-as EU-s fejlesztési forrásokat érintő rendszerbeli változások értékelésével - megbízó Európai Bizottság jelzőrendszerének érdeklődését sem keltette fel.
Pedig számos kérdés merült fel - folytatta -, például az, hogyan lehet, hogy "egy olyan cég kap ötmillió eurós megbízást, amelyiknek erős pártpolitikai kötődése van".

Szerinte az ügyben felsejlik a tiltott pártfinanszírozás lehetősége. Pelczné Gáll Ildikó ezzel kapcsolatban kiemelte: az Európai Bizottság kényesen ügyel a pártsemlegességre, az etikai szabályzatában is benne van, hogy a működésében nem lehet nyoma pártpolitikai kötődésnek.

Nem tudni azt sem, hogy milyen szabályok alapján szervezték ki az említett feladatot a brüsszeli testület munkájából - mondta a Fidesz EP-képviselője, aki a pályáztatás és az elbírálás körülményeit is firtatta. "Higgyük el, hogy ez egy semleges tanulmány lesz?" - kérdezte.

Pelczné Gáll Ildikó jelezte, sem az EP plenáris ülésén feltett szóbeli, sem a magyarországi eseményekre "nagyon érzékenyen reagáló" Európai Bizottsághoz intézett írásbeli kérdésére nem kapott választ mindeddig. Így most "tele vagyunk kétellyel" - fogalmazott.

A politikust kérdezték a halálbüntetés ügyében is, erről azt mondta: vannak témák, amelyekről érdemes beszélni, és "attól demokrácia a demokrácia, hogy nincsenek tiltott szavak". Kijelentette ugyanakkor: "én magam életpárti vagyok".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Frontális ütközés történt Debrecennél, egy ember életét vesztette

Az egyik autóból a motor is kiszakadt, akkora erejű volt az ütközés.

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Pénzt ajánlott az erőszakolónak, így megmenekült a debreceni lány

Így történt az eset a vádirat szerint.

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Megrázó: élve elásott újszülött kiscicákat mentettek meg – videó

Az Állatmentő Szolgálat Alapítvány döbbenetes esetről számolt be a Facebookon.

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát  a  debreceni banda

Feltehetően gyógyszerezheti a kolduláshoz használt kutyát a debreceni banda

A debreceniek aggódnak az állatért, kétségbeesetten próbálnának segíteni.

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

Lemigránsozta és megtámadta az angolul beszélő pizzást egy férfi

A megtámadott pizzás védelmére kelt egy fiatal nő, ő rosszabbul járt.

Bezár az EGRI minaret

Bezár az EGRI minaret

Felújítás Egerben

Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor  - videó

Bözsi nénivel tartott nemzeti konzultációt Orbán Viktor - videó

A miniszterelnök egy hatlelkes falu legidősebb lakóját, özvegy Csúcs Imréné, Bözsi nénit látogatta meg.

Alvó 3 éves gyerekre zuhant rá a bölcsőde plafonja Szekszárdon - videó

Alvó 3 éves gyerekre zuhant rá a bölcsőde plafonja Szekszárdon - videó

A kisgyerek az arcán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Nyugdíjas rendőrkutya örökbe fogadásához kér segítséget a rendőrség

Nyugdíjas rendőrkutya örökbe fogadásához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség gazdit keres egy rendőrkutyának, akit 10 év szolgálat után nyugdíjaztak.

Vizsgálatkor a Nagy Duettet nézte az orvos, a beteg éjjelre meghalt

Vizsgálatkor a Nagy Duettet nézte az orvos, a beteg éjjelre meghalt

Egy idős nénihez rosszulléte miatt ügyeletes orvost hívtak, aki döbbenetesen viselkedett.

http://ujhazak.com