A bankszövetség elfogadhatatlannak tartja a GVH döntését

Elfogadhatatlannak tartja a Magyar Bankszövetség a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntését, amely során a hivatal négymilliárd forintos büntetést szabott ki a szövetség BankAdat elnevezésű szolgáltatása miatt - közölte a bankszövetség kedden az MTI-vel.

A szakmai szervezet a közleményében hozzátette: a GVH döntése jogilag és szakmailag értelmezhetetlen, olyan hibás feltételezéseken és következtetéseken alapul, amelyek figyelmen kívül hagyják a piaci verseny működését.

bankszovetseg-300x200

A büntetést fizető bankszektor és a bankszövetség a döntésből eredő kötelezettségeinek eleget tesz, de igénybe fog venni minden hazai és nemzetközi jogorvoslati lehetőséget, mivel elfogadhatatlannak tartja azt - írták.

A BankAdat szolgáltatást 2000 nyarán kormányzati igényre alakította ki a magyar bankszektor, a szabályozó hatóságok tudtával, a felügyelet pénzügyi támogatásával és jogkövető szándékkal - idézik fel. Működését a bankfelügyelet adatokkal segítette, kimutatásait a gazdasági kérdésekkel foglalkozó minisztériumok is rendszeresen kérték és felhasználták - emlékeztetnek a közleményben.

A BankAdat rendszerhez hasonló adatbázisok létjogosultságát az Országgyűlés is elismerte, amikor 2015-ben jogszabályt alkotott, és lehetővé tette, hogy ilyen adatbázist a Magyar Bankszövetség is működtessen - olvasható a tájékoztatásban.

Az adatok között ügyfélszintű, banktitoknak minősülő vagy árazásra vonatkozó információk sohasem szerepeltek, a BankAdat szolgáltatás az egyes bankok portfólió szintű, gyakran és széles körben kommunikált adatait összesítette. A szolgáltatás lehetővé tette, hogy hatékonyan valósuljon meg az egyes bankok jogszabály által előírt minősítése, a gazdasági növekedés tervezése, a piaci rések feltárása és új pénzügyi termékek fejlesztése - fejtette ki a bankszövetség.

A GVH eljárása során versenyjogsértést vagy káros piaci hatást nem bizonyított be. A BankAdat versenysemleges, sőt működtetése a piaci versenyt segíti. A lakossági és a vállalati ügyfelek az egyre bővülő banki szolgáltatásokon keresztül haszonélvezői voltak ennek a korszerű adatszolgáltatásnak. Mindezeket a versenyjoggal foglalkozó magyar ügyvédi irodák sora és a versenyjogi szempontból Európában mérvadó szervezet (az RBB Economics) szakértői véleménye is megerősítette - áll a bankszövetség közleményében.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) keddi döntésével négymilliárd forint bírságot szabott ki a Magyar Bankszövetségre és 15 millió forintra bírságolta a Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt-t információs kartell miatt. A GVH tájékoztatása szerint a bankszövetség - a bankárképző közreműködésével - 12 éven át a verseny korlátozására alkalmas módon működtette a BankAdat adatbázist, így lehetővé tette a bankok számára, hogy egyedi, üzleti titoknak minősülő, stratégiai adatokat osszanak meg egymással.

A hatóság álláspontja szerint a BankAdat keretében megvalósult információáramlás horizontális információcserének minősül, amely sérti mind a magyar, mind az uniós versenyjogi szabályokat.

MTI

Hozzászólások


Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció...

Veszteséges kezdés Európában

Veszteséges kezdés Európában

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Az európai FTSE Eurofirst 300 index a kereskedés kezdetén 0,59 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,69 száza...

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,34 pontos csökkenéssel, 29 800,45 ponton nyitott szerdán. A pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. MTI...


Alig változott a forintárfolyam

Alig változott a forintárfolyam

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót a kedd esti 307,93 forint után szerda reggel nyolc órakor 308,07 forinton...

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani szerdán a kereskedés kezdetekor a főbb európai tőzsdéken. A határidős indexjegyzések alapján az euróövezeti EuroStoxx50 index a keddi 3023 pontos zárás után 3004 po...

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

A hétfői záróértékhez képest minimális erősödéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén kedden. A kereskedés kezdetén a negyedéves vállalati eredmények alakították a trendet. A 30 vezető i...

Szakértő: a Moody's is felminősítheti Magyarország adósságkockázatát

Szakértő: a Moody's is felminősítheti Magyarország adósságkockázatát

A Moody's hitelminősítő is befektetésre ajánlott kategóriába emelheti a héten a magyar államadós-besorolást a Fitch és a Standard & Poor's után - mondta Csath Magdolna közgazdász kedden, az M1 aktuáli...

http://ujhazak.com