Adócsalási vád - Horváth komolytalannak tartja a NAV-vizsgálat következtetéseit (2. rész)

Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt dolgozója szerint "komolytalanok, röhejesek" az adóhivatal nyilvánosságra hozott vizsgálati dokumentumai.

navlogoA volt dolgozó szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy az 1200 oldalas iratanyagban semmi nem támasztja alá a vele kapcsolatban megfogalmazott következtetéseket. Arra a felvetésre, hogy egy interjúban azt mondta, nincs bizonyíték a korrupcióra, azt mondta, hogy arról neki nem is kell tudnia, azt a hatóságoknak kell felderíteniük.

A NAV szerdán közölte az MTI-vel, hogy nyilvánosságra hozza annak a vizsgálatnak a dokumentumait, amelyet Horváth András tavaly novemberi állításainak elhangzása után végeztek el.

Közleményükben azt írták, a vizsgálat megállapította, az adóhivatal volt munkatársa alaptalanul állította, hogy a NAV nem lép fel az adócsalókkal szemben, és azt, hogy az általa feltárt adócsalások ügyében nem intézkedett a hivatal.

Horváth András szerint az adóhivatal csak egy alibi vizsgálatot folytatott le, általános paraméterek alapján futtattak le lekérdezéseket a rendszerben. Ez viszont csak azt igazolja, hogy az adóhivatal dolgozott a vizsgált időben.

Arra jó, hogy a tájékozatlan embereket "elszédítsék", de szerinte ezzel csak a papírt, és a munkaidőt pazarolták el a "semmire". A vizsgálati anyagnak semmi köze nincs ahhoz, amikről ő tavaly novemberi sajtótájékoztatóján beszélt - vélekedett.

Horváth András kiemelte: az általa az ügyészségnek átadott zöld dosszié, amely visszaéléseket bizonyító dokumentumokat tartalmaz, tele van olyan cégekkel, amelyekkel szemben az adóhivatal akkor sem folytatott vizsgálatot, mikor lehetett tudni róluk, hogy fiktív számlázási hálózatban vesznek részt. Azt mondta, ezek között vannak gabonakereskedelmi, élelmiszeripari cégek is.

Az adóhivatal kétnapos vizsgálata során azonban sem ezeket a cégeket, sem azokat nem találták meg, amelyek a feljelentésben szerepeltek, Horváth András szerint azért, mert az adóhivatal ezt nem is vizsgálta.

A NAV volt munkatársa szerint az adóhivatal szerdán nyilvánosságra hozott vizsgálatának vele kapcsolatos megállapításai alaptalanok. Felvetette továbbá, hogy mostanáig "miért nem merték" kiadni a tavaly két nap alatt elvégzett vizsgálat adatait, miért csak azt követően tették ezt meg, hogy az LMP másodfokon is megnyerte az ez ügyben indított perét.

Arra a felvetésre, hogy a pestisracok.hu portának elismerte, nincsenek bizonyítékai a korrupcióról, csak az áfacsalókat tudná megnevezni, a volt adóhivatali dolgozó azt mondta: több kollégája is tapasztalta a hivatali visszaéléseket.

Horváth András hozzátette: hogy ezek mögött milyen vesztegetés, korrupciós cselekmények állnak, arról neki nem kell tudnia, ezt a nyomozóhatóságnak kell kiderítenie. A pestisracok.hu azután kérdezte meg erről, hogy Horváth András az elmúlt hetekben több tüntetésen felszólalva rendszerszintű korrupcióról beszélt.

Az adóhivatal volt dolgozója tavaly november 8-án tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly november 11-én közölte, az ügyben vizsgálatot folytattak le, amely megállapította, hogy az intézmény a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, mindenfajta részrehajlás vagy indokolatlan előny biztosítása nélkül.

Horváth András feljelentése nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda tavaly december 9-én hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt még ismeretlen tettes ellen rendelte el a nyomozást. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) idén novemberben közölte az MTI-vel, hogy ennek nyomozásnak van gyanúsítottja.

A NAV már Horváth András tavalyi sajtótájékoztatója után visszautasította a vádat, és rágalmazás miatt feljelentést tett volt munkatársa ellen. Ez alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda tavaly december 11-én nyomozást rendelt el visszaélés személyes adattal és hivatali visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Az eljárás keretében tavaly december 19-én házkutatást tartottak Horváth Andrásnál.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com