Banki elszámolás - A K&H lízinges ügyfeleinek már kiküldte az értesítéseket, a CIB a jövő héten postáz

A K&H Bank március második felében a lízinges ügyfelekkel kezdte meg az elszámoló levelek kiküldését, a CIB Bank pedig jövő héten kezdi a tájékoztatók kiküldését - közölték a pénzintézetek az MTI érdeklődésére.

devizahitel1A K&H válaszából kiderül, hogy emelkedik az érdeklődő ügyfelek száma a telecenternél, és a fiókokat is egyre többen keresik fel kérdéseikkel - a bank munkatársait tájékozódási céllal keresik meg az ügyfelek.

A bank összesen körülbelül 200 000 levelet küld el.

A K&H Bank a törvény szerint minden olyan hitelesével elszámol, akiknek 2004. május 1-je után, de legkésőbb 2014. július 26-át megelőzően megkötött, jelenleg is élő, valamint a 2009. július 26-át követően lezárt, illetőleg 2009. július 26-án vagy azt megelőzően lezárt, de még el nem évült fogyasztói kölcsönszerződése van.

Ide tartoznak a deviza, devizaalapú vagy forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződések, a pénzügyi lízingszerződések, kivéve az állami kamattámogatással nyújtott forintalapú hiteleket, hitelkártyákat és folyószámla hitelkereteket.

A CIB Csoport ugyancsak 200 000 levelet küld majd ki, melyből 71 000 CIB Bankos, közel 300 ingatlanlízinges, és közel 129 000 lízinges.

A CIB már április elején közölte az MTI-vel, hogy az elszámolással érintett társaságai (CIB Bank, CIB Lízing, CIB Ingatlanlízing) mind az élő, mind a lezárt kölcsönszerződések esetében teljesítették az elszámolást. A CIB Bank esetében az élő és a lezárt hitelekre elszámolt összeg 24,7 milliárd forintot tesz ki.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com