BÉT - Az elemző szerint a magyar tőzsdeindex a jobbak között szerepelt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 273,01 pontos, 1,28 százalékos csökkenéssel, 21 122,94 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest.

384049

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a külföldi tőzsdéket negatív hangulat jellemezte, ezt követve a magyar börze sem tudta esés nélkül megúszni a keddi kereskedést, bár a magyar index még így is a jobbak között szerepelt nemzetközi összehasonlításban, a magyar részvények is némileg jobban teljesítettek az átlagos mintegy 1 százalékos esés ellenére is.

A vezető elemző úgy látja, hogy a piacon globális növekedési félelmek vannak, a nap során kedvezőtlen makroadatok jelentek meg Ázsiából és az Egyesült Államokból, ezzel volt magyarázható az általános eladási hullám a részvénypiacokon.

A Mol 310 forinttal, 2,24 százalékkal 13 550 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 62 forinttal, 1,15 százalékkal 5325 forintra esett, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,26 százalékkal 393 forintra gyengült, forgalma 440,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 12 forinttal, 0,28 százalékkal 4260 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1610,88 ponton zárt kedden, ez 21,49 pontos, 1,32 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A Budapesti Értéktőzse áruszekciójában kedden egyedül a takarmánykukorica ára emelkedett, a többi termény ára nem változott.

A takarmánykukorica új elszámoló ára decemberi kötésre 500 forinttal 47 500 forint emelkedett.
A malmi búza ára továbbra is 49 800 forint decemberi szállításra, a takarmányárpa ára 44 300 forint maradt évvégi kötésre.

A napraforgó elszámolási ára októberi határidőre 105 000 forint, a repce ára jövő év márciusi szállításra továbbra is 110 000 forint.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com