BÉT - Enyhe csökkenésre számítanak az elemzők

Közepes vagy alacsony forgalom mellett enyhe csökkenésre számítanak pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértők.

bétMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta: alacsony forgalom mellett kis csökkenésre számít a magyar tőzsdén, a nemzetközi hatások miatt, amelyek között kiemelte a Görögország és hitelezői között folyó tárgyalásokat. A Mol árfolyama relatíve erős lehet az olajár miatt, az OTP-nél viszont korrigálhat lefelé az árfolyam - tette hozzá.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője sem számít számottevő forgalomra, véleménye szerint az eladói nyomás lehet túlsúlyban a nap végére, enyhe csökkenés mellett. A nyugat-európai és magyar indexek is korrigálnak a hét eleji emelkedés után, de "keresik az irányt a befektetők", érdemi elmozdulásra nem számít.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 177,11 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel, 21 900,53 ponton zárt csütörtökön. A Mol 165 forinttal, 1,10 százalékkal, 14 800 forintra csökkent, 4,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,43 százalékkal, 5763 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,71 százalékkal, 428 forintra erősödött, forgalma 168,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,98 százalékkal, 4200 forintra gyengült, a részvények forgalma 976,8 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com