BÉT - Kissé eltérő szakértői várakozások

Kissé eltérően látják a keddi kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: enyhe emelkedés lehet kedden, a hangulat inkább pozitív, a forgalom azonban alacsony marad. Az OTP-részvényekre kedvező hatással lehet Orbán Gábornak, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkárának az a hétfői bejelentése, miszerint csak a lakáscélú és a szabad felhasználású devizaalapú jelzáloghiteleket forintosítják - tette hozzá.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint ezzel szemben inkább a hétfői záró értékén, stagnálással, vagy enyhe csökkenéssel nyithat a magyar börze, amely a világhoz képest erős teljesítményt nyújtott hétfőn. Megjegyezte, hogy a nemzetközi piacokon "nincs pánikhangulat".

bétA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 219,36 pontos, 1,24 százalékos emelkedéssel, 17 838,87 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt. A Mol 190 forinttal, 1,58 százalékkal 12 190 forintra erősödött, 766,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 76 forinttal, 1,91 százalékkal 4065 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,70 százalékkal 359 forintra emelkedett, forgalma 677,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 3 forinttal, 0,08 százalékkal 3909 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 674,3 millió forintot ért el.
forrás:MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com