BÉT - Negatív nyitást várnak az elemzők

Szerdai záróértéke alatt, enyhe csökkenéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.

bétSándor Dávid, a KBC Equitas elemzője szerint az amerikai részvényindexek esése és a borongós nemzetközi hangulat miatt a magyar piacon is negatív nyitás és enyhe csökkenés várható.

A nap legfontosabb eseménye az Európai Központi Bank (EKB) délutáni kamatdöntő ülése lesz, amely hullámzást okozhat a magyar tőzsdén - mondta.

Hozzátette: a vezető részvények közül az OTP-részvények valószínűleg gyengébben teljesítenek majd, részben elemzői leminősítés miatt.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szintén negatív nyitásra és a részvényindexek mérséklődésére számít az amerikai makroadatok és a pesszimista nemzetközi hangulat miatt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 74,68 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 17 959,39 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 4,8 milliárd forint volt. A Mol 50 forinttal, 0,41 százalékkal 12 100 forintra erősödött, 665,9 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 26 forinttal, 0,62 százalékkal 4154 forintra csökkent, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,55 százalékkal 360 forintra esett, forgalma 294,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 69 forinttal, 1,79 százalékkal 3919 forintra nőtt, a részvények forgalma 649,4 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com