BÉT - Stagnálásra számítanak nyitásban a szakértők

Stagnálással nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett szakértők szerint.

bétRövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: stagnálással nyithatnak a piacok, a befektetők kivárnak az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki ülése előtt.

Szerdán több fontos makrogazdasági adatot is közzétesznek, például az Európai Unió gazdaságának teljesítményéről, valamint a szeptemberi euróövezeti feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexet és az ADP munkaerő-piaci szolgáltató szeptemberi amerikai magánfoglalkoztatási felmérését, ezek befolyásolhatják a szerdai kereskedést, de az elemző szerint alapvetően a kivárás valószínű.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője is stagnálásra számít nyitásban, de nem tartja kizártnak azt sem, hogy kissé negatív lesz a hangulat a magyar tőzsdén.

Az OTP kedden jól teljesített, szerdán kiderül, hogy az emelkedésből mennyit tud megtartani vagy hozzátenni - mondta. A Richter viszont gyengült kedden, a szakértő szerint kérdés, hogy folytatódik-e az esés.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,84 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 17 884,71 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt. A Mol 140 forinttal, 1,15 százalékkal 12 050 forintra csökkent, 685,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 115 forinttal, 2,83 százalékkal 4180 forintra erősödött, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,84 százalékkal 362 forintra nőtt, forgalma 293,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 59 forinttal, 1,51 százalékkal 3850 forintra esett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com