BÉT - Stagnálással nyithat a tőzsde a szakértő szerint

Keddi záró értéke körül nyithat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett szakértő szerint.

bétSőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője elmondta: a nemzetközi hangulat egyértelműen pozitív, bár az elmúlt hetek emelkedése után lehet esélye annak is, hogy korrekció indul. A magyar tőzsde várhatóan a keddi záróértéke körül nyit, a kereskedésnek a nap közben érkező hírek adnak majd irányt.

A CIB Bank elemzői szerda reggeli, MTI-hez eljuttatott elemzésükben kifejtik, nem történt jelentős változás a globális piacok hangulatában kedden, a fejlett országok jegybankjai laza monetáris politikájával kapcsolatos várakozások továbbra is támogatják mind a részvény, mind pedig a kötvénypiacokat. Az általános hangulatban nagy változásra szerdán sem számítanak, a tengerentúli piacokon azonban az ünnep, a hálaadás előtt várhatóan visszaesik a forgalom.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,19 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 17 606,86 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt. A Mol 295 forinttal, 2,44 százalékkal 12 380 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,63 százalékkal 3995 forintra nőtt, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,59 százalékkal 338 forintra csökkent, forgalma 206,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 93 forinttal, 2,47 százalékkal 3861 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com