BÉT - Stagnálást vagy enyhe emelkedést vár a szakértő a tőzsdén

Stagnálásra vagy enyhe emelkedésre számít csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.

Rövid Szabolcs az MTI-nek elmondta: kevés gazdasági adat várható csütörtökön, a befektetők elsősorban a görög adósságtárgyalásokra összpontosítják figyelmüket, ez határozza meg a piaci hangulatot. Összességében nem számít jelentős elmozdulásra, inkább stagnálást vagy enyhe emelkedést vár.

bét

A CIB Bank MTI-hez eljuttatott elemzésében szintén kiemeli, hogy a befektetők csütörtökön a görög hírek mellett leginkább az amerikai kiskereskedelmi és munkaerő-piaci adatokra figyelhetnek. Magyarországon az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) kötvényárveréseket tart, a kereslettel nem lesz probléma, a hozamszintek azonban jóval meghaladhatják a két héttel korábbi értékeket - írták.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 71,33 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 21 964,72 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt. A Mol 170 forinttal, 1,16 százalékkal, 14 440 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 21 forinttal, 0,39 százalékkal, 5420 forintra erősödött, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,94 százalékkal, 423 forintra esett, forgalma 564,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 2 forinttal, 0,05 százalékkal, 4421 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com