BÉT - Stagnálást vagy kis csökkenést vár a szakértő

Stagnálást vagy kis csökkenést vár pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője, a CIB Bank szerint Görögország is a figyelem középpontjában maradhat, bár a befektetők nem aggódnak a helyzet miatt.

BÉTMóró Tamás, Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: nem számít jelentős mozgásra a piacon, így a BUX a csütörtöki értékén maradhat vagy enyhén csökkenhet. A vezető részvények közül kiemelte, hogy a Magyar Telekomnál vételi hullám indult, aminek lehet pozitív hatása.

Az OTP gyorsjelentés szerint a "mögöttes folyamatok alapján" nyomás alatt van a papír, így negatív árfolyamreakcióra számít, de ez nem lesz jelentős - vélekedett. A Mol-részvények árában a vezető elemző szerint nem lesz érdemi elmozdulás.

A CIB Bank elemzőinek MTI-hez eljuttatott kommentárja szerint pénteken üres a magyar makrogazdasági naptár. Az Egyesült Államokban ipari statisztika jelenik meg, a régióban a lengyel és a cseh GDP-adatot közlik, ami beleillik a korábban közölt régiós adatok sorába, azaz várhatóan gyorsuló dinamikát jelez.

Görögország is a figyelem középpontjában maradhat, bár a befektetők, úgy tűnik, nem aggódnak túlzottan a helyzet miatt, annak ellenére, hogy a görög nyilatkozatok egyértelművé teszik, hogy az ország napokon belül feléli tartalékait, és sürgősen likviditásra lenne szüksége - írták.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,37 pontos, 0,88 százalékos csökkenéssel, 22 196,60 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 180 forinttal, 1,21 százalékkal, 14 710 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 1,50 százalékkal, 5920 forintra esett, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,96 százalékkal, 419 forintra erősödött, forgalma 349,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,57 százalékkal, 4350 forintra gyengült, a részvények forgalma 878,3 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com