BÉT - Szakértő: alacsony forgalom mellett esett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 33,25 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel, 16 918,99 ponton zárt szerdán.

bétA részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak az előző napi záráshoz képest.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője szerint a továbbra is alacsony forgalom oka a külföldi befektetők távolmaradása a magyar börzétől. A négy vezető részvény közül egyedül az OTP zárt mínuszban, az árfolyama egész nap követte a német DAX-indexet.

A Mol és a Magyar Telekom árfolyama kis forgalom mellett emelkedett, a Richter viszont közel 2 milliárdos forgalmat produkált. Ennek oka az új gyógyszerről szóló hír volt.

A Mol 25 forinttal, 0,22 százalékkal 11 325 forintra erősödött, 791,4 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 62 forinttal, 1,63 százalékkal 3733 forintra csökkent, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,12 százalékkal 362 forintra nőtt, forgalma 426,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,26 százalékkal 3860 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1422,74 ponton zárt szerdán, ez 10,44 pontos, 0,74 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com