Buda-Cash - MNB: 60-65 milliárd forint a bankoknál, 30 milliárd a Buda-Cash-nél hiányzik

A Buda-Cash a gyanú szerint a DRB bankcsoporthoz tartozó hitelintézetek vagyonának egy részét is eltüntette, nagyjából 60-65 milliárd forint az, amivel a csoport bankjai felé nem tud elszámolni, ezen felül a brókercég körülbelül 30 milliárd forinttal károsíthatta meg saját ügyfeleit - mondta Windisch László, a MNB felügyeleti alelnöke a portfolio.hu-nak adott pénteki interjújában. Azt is megjegyezte, néhány napon belül dönthetnek a brókerház felszámolásának elindításáról.

MNB_logo_emblema_arany_hunAz MNB alelnöke elmondta: a jegybank vizsgálata még nem zárult le, így az adatok még nem véglegesek. Hozzátette: a "rendellenesség" jelenlegi ismereteik szerint nem a bankok működésében volt, a brókercég egyszerűen meghamisíthatta azokat a kimutatásokat, amelyek alapján az érintett bankok a mérlegeiken nyilvántartották az értékpapír-állományt.

Több mint 90 milliárd forint hiányzik, a hivatalos, ügyfeleknek kiküldött kimutatásokban szereplő értékpapírok nagy része nincs meg. "Az csak egy illúzió volt, hogy a brókercég minden kifizetést teljesíteni tudott" - mondta.

Windisch László kiemelte: a vizsgálat abban a szakaszban van, hogy akár jövő hét hétfőn döntés születhet a DRB bankcsoporthoz tartozó bankok felszámolásáról, és megindulhat az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kártalanítási eljárása is. A bankok ügyfeleinek ebben az ügyben semmit sem kell tenniük, ügyfelenként közel 30 millió forintig automatikus a kártalanítás.

Hozzátette: a Buda-Cash ügyfeleit közel 6 millió forintig a Befektető-védelmi Alap kártalanítja; ez a folyamat akár jövő hét közepén elindulhat, hiszen az eljárás ott tart, hogy a jövő héten már döntés lehet a Buda-Cash esetleges felszámolásáról. Az OBA esetében 1-2 hét, mire az ügyfelek a pénzükhöz juthatnak, a Beva esetében hosszabb eljárásra számítanak, mivel tisztázni kell a tényleges követelésállományt. A jegybank honlapján külön információs felületet hozott létre az ügyfelek legfontosabb kérdéseinek megválaszolására - hívta fel a figyelmet Windisch László.

Arra a kérdésre, hogy hogyan sikerülhetett a Buda-Cash-nek évtizedeken keresztül sikerült kijátszani a felügyeletet, az MNB alelnöke kifejtette: a brókercég a nyilvántartási rendszerét következetesen meghamisította, így egyeztek a felügyeletnek a és a KELER-nek küldött adatok. A jegybank a történtek nyomán most azon dolgozik, hogy lezárja azokat a kiskapukat a hasonló informatikai rendszerekben, amelyekkel lehetőség nyílik hasonló visszaélésekre.

Windisch László kitért arra is: kezdeményezni fogják az 5 éves átfogó ellenőrzési ciklus gyakoribbá tételét is, de arra vonatkozóan is van már elképzelésük, hogyan garantálják, hogy minden körülmények között egyezzenek a jegybanknak, a KELER-nek, illetve az ügyfeleknek küldött kimutatások.

"Egy ilyen nagyságrendű csalássorozat felderítését követően a lehető legrövidebb időn belül az új vizsgálati módszerek használatával a szektor más szereplőinek működését is meg kell vizsgálnunk" - jelezte az alelnök.

Windisch László cáfolta, hogy a Buda-Cash ügy felgöngyölítése önfeljelentéssel indult. Az MNB részletes, célzott és előrehozott helyszíni átfogó vizsgálatot indított, elsősorban a DRB bankcsoportnál tapasztalt szokatlan értékpapír-tranzakciók miatt - mondta.

Ugyanakkor úgy vélte: az valóban lehetséges, hogy azért eszkalálódott ennyire gyorsan az ügy, mert a brókercég vezetőinek "egyszerűen nem volt más választásuk, mint az, hogy szorult helyzetükben megosszák velünk és a nyomozó hatóságokkal az elmúlt évek visszaéléseinek részleteit".

Arra a kérdésre, hogy mi lesz most az ügyfélpozíciókkal, az alelnök kifejtette: a felügyeleti biztosnak lehetősége van arra, hogy az ügyfélszámlákon lévő nyitott pozíciókat saját hatáskörben zárjon, másrészt, ha felszámolás indulna a brókercéggel szemben, akkor a nyitott pozíciókat automatikusan zárják.

"Mivel hatalmas a hiány a brókercégnél, ezért azt gondolom, hogy a felszámolás kimondása csak néhány nap kérdése, tehát az ügyfélpozíciókat néhány napon belül zárják" - fogalmazott Windisch László.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com