Csökkenésre számítanak a szakértők a tőzsdén

Csökkenésre számítanak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: Európában és Ázsiában is negatív hangulat uralkodik a tőzsdéken, egyebek mellett a jüan további gyengülése és a kínai gazdaság lassulása miatti félelmek, és az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank rendszer, a Fed monetáris szigorítása miatt.

BET logo

A magyar piac eddig jól tartotta magát a kedvezőtlen hangulat ellenére, de ezen hatások miatt csütörtökön kisebb csökkenés valószínű - tette hozzá.

Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-hez eljuttatott összegzésében kiemelte, hogy a kilenc órakor megjelenő magyar inflációs adatra figyelnek a befektetők. A konszenzusos várakozás szerint éves alapon 0,9 százalék lehetett az árnövekedés üteme, az erős bázishatás miatt: az egy évvel ezelőtti nagymértékű üzemanyagár-csökkenés hatása most kerül ki az indexből.

Mint írták, szerdán háromhavi mélypontjukra estek az amerikai részvényindexek, az olaj ára továbbra is nyomást gyakorolt a börzékre. A negatív hangulat a csütörtök hajnali ázsiai kereskedésre is jellemző, ezért visszafogott nyitásra számítanak a magyar tőzsdén.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,89 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 24 330,34 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt.

A Mol 155 forinttal, 1,11 százalékkal 13 795 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 104 forinttal, 1,71 százalékkal 6188 forintra erősödött, forgalmuk 10,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,49 százalékkal 406 forintra esett, forgalma 262,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,34 százalékkal 5790 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com