Egyszeri tételek miatt veszteséges volt az Appeninn tavaly

Egyszeri tételek befolyásolták jelentősen az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. ingatlanbefektető cég tavalyi adózás előtti eredményét, ami 2,699 millió eurós (847 millió forint) veszteséget mutatott - derül ki a cégcsoport által hétfőn közzétett éves jelentésből.

hhA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján megjelent tájékoztatás szerint a meglévő ingatlanportfólió fejlesztésének és az ingatlanok fordulónapi (2014. december 31-i) átértékelése miatt a csoport 2 280 539 euró veszteséget könyvelt el 2014-ben.

A cégcsoport euróban számított (a Nemzetközi Pénzügyi és Beszámolási Sztenderdek, IFRS szerinti) bruttó árbevétele 2014-ben 4,618 millió euró volt, aminek 95 százaléka származott ingatlan bérbeadásból. Az előző évihez képest 10 százalékkal csökkent az árbevétel, aminek oka a jelentés szerint az egyik jövedelemtermelő ingatlan értékesítése, valamint a forintárfolyam gyengülése.

A Nyrt. nettó bérleti díjbevétele 2,736 millió euró volt, amely 13 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának 3,133 millió eurós értékétől. A társaság EBITDA (kamat-, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti) eredménye 2,280 millió euró volt - olvasható a jelentésben.

Az Appeninn által üzemeltetett ingatlanportfólió kihasználtsága 95 százalék felett áll, a piaci átlagot (83,8 százalék) jelentősen meghaladja - írják.

A jelentés készítői felhívják a figyelmet, hogy mivel csoport hitelállományának 25,5 százaléka svájci frankban volt denominálva 2014. december 31-én, így a pénzügyi eredményt befolyásolja a frank euróval szembeni keresztárfolyamának alakulása. A svájci jegybank január 15-i lépésének hatása, a frank árfolyamának elengedése az euróval szemben – várhatóan kedvezőtlenül érinti a csoport 2015. évi pénzügyi eredményét.

A tájékoztatás szerint az Appeninn Holding alapvetően olyan réspiaci szegmensekre koncentrál, amelyekben alacsonyan árazott, de professzionális üzemeltetés segítségével nagy hozamot termelő eszközök szerezhetők meg és tarthatók fenn közép- illetve hosszútávon, befektetési céllal. A cégcsoport elsődlegesen fővárosi irodaházakkal rendelkezik, de országosan is vásárol logisztikai, kereskedelmi ingatlanokat - olvasható a jelentésben.

Az Appeninn részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír a pénteki kereskedést 197 forinton zárta, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 208 forint, a legalacsonyabb 147 forint volt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com