Elemző: hektikus napot zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,28 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 25 832,37 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 11,0 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.

763325

Puzsár József, a KBC Equitas elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a BUX index követte a főbb európai piacok mozgását.

Az elemző szerint hektikus napot zárt a BUX hétfőn, ugyanis bár a nyitást követően erősödött az index, késő délutánra, a zárásra gyengült.

A vezető részvényekkel kapcsolatban kiemelte: egyedül az OTP tudott pluszban zárni, a Richter és a Mol is veszített értékéből.

A Mol 160 forinttal, 0,98 százalékkal 16 250 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 21 forinttal, 0,31 százalékkal 6779 forintra erősödött, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,45 százalékkal 438 forintra esett, forgalma 987,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 47 forinttal, 0,87 százalékkal 5360 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1725,32 ponton zárt hétfőn, ez 6,29 pontos, 0,37 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

MTI

Hozzászólások


Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció...

Veszteséges kezdés Európában

Veszteséges kezdés Európában

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Az európai FTSE Eurofirst 300 index a kereskedés kezdetén 0,59 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,69 száza...

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,34 pontos csökkenéssel, 29 800,45 ponton nyitott szerdán. A pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. MTI...


Alig változott a forintárfolyam

Alig változott a forintárfolyam

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót a kedd esti 307,93 forint után szerda reggel nyolc órakor 308,07 forinton...

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani szerdán a kereskedés kezdetekor a főbb európai tőzsdéken. A határidős indexjegyzések alapján az euróövezeti EuroStoxx50 index a keddi 3023 pontos zárás után 3004 po...

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

A hétfői záróértékhez képest minimális erősödéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén kedden. A kereskedés kezdetén a negyedéves vállalati eredmények alakították a trendet. A 30 vezető i...

Szakértő: a Moody's is felminősítheti Magyarország adósságkockázatát

Szakértő: a Moody's is felminősítheti Magyarország adósságkockázatát

A Moody's hitelminősítő is befektetésre ajánlott kategóriába emelheti a héten a magyar államadós-besorolást a Fitch és a Standard & Poor's után - mondta Csath Magdolna közgazdász kedden, az M1 aktuáli...

http://ujhazak.com