Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: irány nélküli alacsonyabb forgalmú kereskedésre számít, ugyanis az Amerikai Egyesült Államokban a hálaadás miatt tőzsdei szünnap van.

Hozzátette: várhatóan délelőtt 10 órakor érkezik az ifo német üzleti hangulatindexe, ami az elemző szerint befolyásolhatja a kereskedés irányát.



Rövid Szabolcs a vezető részvényekről közölte: a nap folyamán érdemes lesz figyelni az OTP árfolyamát, hogy érkeznek-e még eladók, ugyanis szerdán a bankpapír árfolyama több mint 2 százalékot esett. A Richter és a Mol árfolyamánál stagnálásra számít - mondta.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: a nemzetközi tőzsdéken továbbra is jó a hangulat, bár csütörtökön az Egyesült Államokban hálaadás miatt nem lesz kereskedés a kötvény- és a részvénypiacokon, és pénteken is csak rövidített kereskedés lesz.
Az optimista nemzetközi hangulat miatt a magyar részvények is felfelé indulhatnak el, alacsony forgalom mellett. Az elemző arról is beszámolt, hogy Goldman Sachs a korábbi 7600 forintról 7900 forintra emelte az OTP célárfolyamát, az ajánlás továbbra is semleges.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84,09 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel, 30 156,29 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 9,8 milliárd forint volt. A Mol 210 forinttal, 1,15 százalékkal, 18 510 forintra erősödött, 811,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 193 forinttal, 2,35 százalékkal, 8004 forintra csökkent, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,85 százalékkal, 496 forintra nőtt, forgalma 1,2 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 33 forinttal, 0,56 százalékkal, 5919 forintra emelkedett, forgalmuk 2,3 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com