Emelkedésre számítanak az elemzők a tőzsdén

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: az elmúlt napok bizonytalan kereskedése után jelentős emelkedés várható a magyar tőzsdén.

Az elemző szerint a vezető részvények közül az OTP lehet a húzópapír, mivel hétfőn elsősorban a bankrészvények piacán várható emelkedés. A Richter és a Magyar Telekom árfolyamát is segíti majd a pozitív nemzetközi hangulat, a Mol pedig tovább próbálkozhat azzal, hogy kitörjön a 20 000 - 21 000 forintos szintről - tette hozzá. Kiemelte: a nemzetközi börzék mozgását a francia elnökválasztás utáni eufória befolyásolja leginkább. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta: a francia elnökválasztás első fordulójának eredménye miatt pozitív hangulatban nyitnak a részvénypiacok, a magyar piacon a vezető részvények közül a Mol, az OTP és a Richter esetében számít jelentős erősödésre. Az elemző szerint hangulatvezérelt lehet a kereskedés.



A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,42 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 32 969,44 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt. A Mol 100 forinttal, 0,47 százalékkal 21 250 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 1 forinttal, 0,01 százalékkal 8266 forintra erősödött, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 487 forintot ért, forgalma 330,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 39 forinttal, 0,57 százalékkal 6910 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com