Emelkedéssel nyitottak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék hétfőn.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,37 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,18 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,04 százalékos nyereségben indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,32 százalékkal emelkedett nyitásban.

tőzsde-London-1212141

Az ARM brit chipgyártó árfolyama több mint 45 százalékkal emelkedett a londoni tőzsdén, miután bejelentették, hogy a Softbank japán multinacionális távközlési és internetes cég 32 milliárd dollárért (24,3 milliárd fontért) felvásárolja. Ez részvényenként 1727 pennyt jelent, ami 43 százalékkal haladja meg a pénteki 1189 pennys záróárat. Philip Hammond pénzügyminiszter szerint ez az ügylet azt jelzi, hogy Nagy-Britannia vonzó befektetési célpont maradt a Brexit dacára is.

A londoni tőzsdén jegyzett technológiai cégek közül piaci tőkeértéke alapján az ARM a legértékesebb vállalat.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára egymással ellentétesen mozgott hétfő délelőtt kilenc órakor. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj szeptemberi szállításra hordónként (159 liter) 47,70 dollárba került, 9 centtel, 0,19 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára szeptemberi szállításra hordónként 4 centtel, 0,09 százalékkal, 46,61 dollárra süllyedt.

Az eurót 1,1056 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,23 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Pénteken vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,22 százalékkal, 6669,24 pontra nőtt, míg a DAX-index 0,01 százalékkal, 10 066,90 pontra, a CAC-40 pedig 0,30 százalékkal, 4372,51 pontra csökkent. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,28 százalékkal, 2954,85 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,15 százalékkal, 1335,71 pontra esett.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com