Erősödéssel nyitott New York, élénkülés az olajpiacon

Emelkedő indexekkel indult a kereskedés szerdán a vezető amerikai tőzsdéken.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,43 százalékkal, az S&P 500 0,24 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,01 százalékkal állt keddi záróértéke fölött a nyitást követő percekben.

tőzsde

A világgazdaság energiaszerkezetében szoros összefüggés van az olajár és a gazdasági növekedés között, és az áresés egyértelműen a globális gazdasági aktivitás gyengeségét jelzi. A piacot így szerdán is elsősorban az olaj mozgatta, az árak emelkedése elmozdította az értéktőzsdei jegyzéseket a mélypontról, de ahhoz nem volt elég, hogy nagyobb nyereségbe lendítse a főbb indexeket.

Megállt az olajpapírok esése, az Exxon és a Chevron részvénye 0,4 százalékkal emelkedett a piacnyitás előtt a tőzsdén kívüli kereskedelemben. Javította a hangulatot, hogy az Egyesült Államokban a szakértők által vártnál nagyobb mértékben, 205 ezerrel nőtt az új munkahelyek száma januárban a magánszektorban.

Kedden eséssel zárt New York. A Dow Jones 1,81 százalékkal, a S&P 500 index 1,87 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig 2,24 százalékkal csökkent.

Az olajpiac háromnapi kemény esés után éledezni kezdett, de elemzők szerint a jegyzéseket továbbra sem fundamentális tényezők, hanem spekulációk mozgatják. Egy hét alatt immár harmadszor ismét felerősödtek azok a remények, hogy az OPEC és Oroszország megegyezik a termelés visszafogásáról az árak felsrófolása érdekében. Több elemzés szerint viszont ez kevéssé reális.

A Goldman Sachs úgy véli: "nagyon valószínűtlen", hogy az OPEC hajlandó lenne együttműködni a kartellen kívüli termelőkkel, mert a magasabb árak visszasegítenék a piacra azokat a nagyobb költséggel termelőket, amelyeket az olcsó olajjal sikerült kiszorítani onnan.

Kora délután a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordóját (159 liter) 30,41 dolláron jegyezték, 1,77 százalékkal drágábban, mint kedd este. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus ára 1,83 százalékkal 33,32 dollárra ment föl.

Az arany ára három hónapos csúcsa közelében megszilárdult. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután keddi szintjén, 1128,31 dolláron jegyezték az azonnali piacon. Az arany az idén 6 százalékkal drágult.

A dollár kissé gyengült. Az euró napközben 1,0904 és 1,0976 dollár között ingadozott, az európai valuta kora délután 1,0949 dollár körül forgott a kedd esti 1,0918 dollárral szemben.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com