• -5 ℃ / 3 ℃

Esésre számítanak a tőzsdén az elemzők

Esésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint eladói nyomás várható a magyar és a nemzetközi tőzsdéken, idegesek a befektetők, "semmi örömre nincsen ok". Az OTP árfolyama 3 nap alatt 500 forintot esett - jelezte.

BET logo

A szakértő szerint árulkodó jel, hogy "esésben jött meg a forgalom", míg emelkedésben alacsonyabb forgalmat regisztrált a BÉT.

A héten mindenki a szerda esti, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed ülésére figyel, valamint fél szemmel a jövő hét csütörtöki Brexit-szavazásra - mondta.

Hozzátette: fontos lesz ma 11 órakor az euróövezeti ipari kitermelési, és délután az egyesült államokbeli kiskereskedelmi adat.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában szintén további negatív trendre számít a budapesti kereskedésben, a Brexittel kapcsolatos félelmek dominálnak.

Hozzátette: ma piaczárás után dönthet az MSCI a kínai A osztályú részvények felvételéről indexeibe, ez jelentősen befolyásolhatja a kereskedést a kelet-európai piacokon is szerdán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 689,02 pontos, 2,60 százalékos csökkenéssel, 25 830,59 ponton zárt hétfőn. A Mol 395 forinttal, 2,40 százalékkal, 16 035 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 224 forinttal, 3,34 százalékkal, 6486 forintra esett, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,36 százalékkal, 436 forintra gyengült, forgalma 447,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 135 forinttal, 2,49 százalékkal, 5285 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások


Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció...

Veszteséges kezdés Európában

Veszteséges kezdés Európában

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Az európai FTSE Eurofirst 300 index a kereskedés kezdetén 0,59 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,69 száza...

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,34 pontos csökkenéssel, 29 800,45 ponton nyitott szerdán. A pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. MTI...


Alig változott a forintárfolyam

Alig változott a forintárfolyam

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót a kedd esti 307,93 forint után szerda reggel nyolc órakor 308,07 forinton...

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani szerdán a kereskedés kezdetekor a főbb európai tőzsdéken. A határidős indexjegyzések alapján az euróövezeti EuroStoxx50 index a keddi 3023 pontos zárás után 3004 po...

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

A hétfői záróértékhez képest minimális erősödéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén kedden. A kereskedés kezdetén a negyedéves vállalati eredmények alakították a trendet. A 30 vezető i...

Szakértő: a Moody's is felminősítheti Magyarország adósságkockázatát

Szakértő: a Moody's is felminősítheti Magyarország adósságkockázatát

A Moody's hitelminősítő is befektetésre ajánlott kategóriába emelheti a héten a magyar államadós-besorolást a Fitch és a Standard & Poor's után - mondta Csath Magdolna közgazdász kedden, az M1 aktuáli...

http://ujhazak.com