Iránykeresésre számítanak a szakértők a tőzsdén

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kifejtette: nem látszik fordulatra utaló jelzés a BUX index kereskedésében, de az európai hangulat bizonytalanná teszi a hazai nyitás irányát.

Technikailag korrekció látszik a Mol és a Magyar Telekom grafikonjain, a Richter és az OTP tovább folytathatja az emelkedést az indikátorok alapján - tette hozzá. Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: Európában enyhén negatív a hangulat, így Budapesten inkább a stagnálás vagy profitrealizálás lehet valószínű.



A kereskedésre hatással lehet a csütörtökön nyilvánosságra kerülő tavalyi német GDP adat és az európai uniós novemberi ipari termelés - ismertette. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 59,33 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel, 32 972,20 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt. A Mol 150 forinttal, 0,72 százalékkal 20 820 forintra gyengült, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 18 forinttal, 0,21 százalékkal 8760 forintra erősödtek, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,78 százalékkal 512 forintra esett, forgalma 1,6 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 3 forinttal, 0,05 százalékkal 6451 forintra nőtt, forgalmuk 5,3 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com