Kibocsátói fórumon ismertette piacfejlesztési terveit a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden kibocsátói fórumot szervezett a tőzsdén jegyzett vállalatok számára, hogy megismertesse a piaci szereplőkkel fejlesztési terveit, a tőzsdei jelenléttel kapcsolatos legfontosabb jogi- és egyéb szabályváltozásokat, irányelveket - közölte a BÉT az MTI-vel.

Az összejövetelen a tőzsdei kibocsátók vezetői, befektetői kapcsolattartásért felelős munkatársai megismerkedhettek a BÉT új stratégiájával, a piaci visszaélésekről szóló MAD II és MAR irányelvekkel, valamint az európai auditreform-rendelet magyar vonatkozásaival.

BET logo

Szó volt többek között az auditbizottság létrehozásáról és feladatairól, a könyvvizsgálói cégrotáció bevezetéséről, átmeneti rendelkezéseiről, az IFRS beszámoló készítéséről valamint a könyvvizsgálattal kapcsolatos friss információkról.

A BÉT közleményében felidézi: a tőzsde év elején meghirdetett új stratégiájában célként tűzte ki a tőzsdei kibocsátóknak nyújtott szolgáltatásainak fejlesztését, bővítését.

A BÉT a kibocsátói szolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségi felmérés visszajelzései alapján a jövőben igyekszik még több célzott szolgáltatást nyújtani a kibocsátóknak.

A szolgáltatások köre kiterjed a szakmai és személyes kapcsolattartást elősegítő rendezvények, oktatási programok szervezésére, a tőzsde és a kibocsátók, valamint a többi piaci szereplő közötti véleménycsere és a személyes kapcsolatok építésének elősegítésére.

A BÉT 2015 novembere óta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) minősített, 77 százalékos tulajdonában van. A közlemény hangsúlyozza: a BÉT elkötelezett támogatója a tőkepiac fejlesztésének, amely közép és hosszú távon hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com