Kisebb emelkedésre számítanak az elemzők

Az elemzők kisebb emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén a keddi kereskedésen.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt.vezető elemzője az MTI-nek elmondta: kisebb emelkedésre számít a hazai piacon, ez a hétfői zárásnak lehet pozitív korrekciója.
Szerinte az olajpiac alakulása miatt a Mol részvényének ára valószínűleg ismét 14 000 forint fölé emelkedhet, a Richternél is kisebb emelkedés várható, az OTP papírjaival 6000 forint körül kereskedhetnek.

A nap során külföldi makroadatokat hoznak nyilvánosságra, a nemzetközi reakciót a magyar piac is követheti - fejtette ki Móró Tamás.
Az Equilor elemzése rámutat arra, hogy az ázsiai piacok pozitív tartományban fejezték be a kereskedést, az optimista hangulat átgyűrűzhet a magyar piacra is, így mérsékelt pozitív tartományú nyitásra számítanak.Kedden kora délután érkeznek az amerikai autóértékesítési adatok, és ez hatással lehet a börzékre.

BET logo

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 329,85 pontos, 1,39 százalékos csökkenéssel, 23 327,94 ponton zárt hétfőn.A részvénypiac forgalma 15,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.A Mol 70 forinttal, 0,50 százalékkal, 13 910 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.Az OTP-részvények ára 85 forinttal, 1,41 százalékkal, 5950 forintra esett, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,16 százalékkal, 427 forintra gyengült, forgalma 752,0 millió forint volt.A Richter-papírok árfolyama 126 forinttal, 2,42 százalékkal, 5074 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások


Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció...

Veszteséges kezdés Európában

Veszteséges kezdés Európában

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Az európai FTSE Eurofirst 300 index a kereskedés kezdetén 0,59 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,69 száza...

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

BUX: 29 800,45 pont, -0,01 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,34 pontos csökkenéssel, 29 800,45 ponton nyitott szerdán. A pénteki záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült. MTI...


Alig változott a forintárfolyam

Alig változott a forintárfolyam

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót a kedd esti 307,93 forint után szerda reggel nyolc órakor 308,07 forinton...

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani szerdán a kereskedés kezdetekor a főbb európai tőzsdéken. A határidős indexjegyzések alapján az euróövezeti EuroStoxx50 index a keddi 3023 pontos zárás után 3004 po...

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

A hétfői záróértékhez képest minimális erősödéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén kedden. A kereskedés kezdetén a negyedéves vállalati eredmények alakították a trendet. A 30 vezető i...

Szakértő: a Moody's is felminősítheti Magyarország adósságkockázatát

Szakértő: a Moody's is felminősítheti Magyarország adósságkockázatát

A Moody's hitelminősítő is befektetésre ajánlott kategóriába emelheti a héten a magyar államadós-besorolást a Fitch és a Standard & Poor's után - mondta Csath Magdolna közgazdász kedden, az M1 aktuáli...

http://ujhazak.com