Magáncsőd - Méltányolható lakásigény, lakásbérleti díj az adósságrendezési eljárásban

Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely meghatározza a méltányolható lakásigényt - ami ahhoz szükséges, hogy az adós a lakásban maradhasson -, valamint hogy mekkora lakásbérleti vagy lakáshasználati díjat lehet figyelembe venni az adósságrendezési eljárásban.

A méltányolható lakásigény egy személy esetében legfeljebb egy lakószoba, két személy esetén legfeljebb két lakószoba, három személy esetén legfeljebb két és fél lakószoba, négy személy esetében legfeljebb két lakószoba és két fél lakószoba.

7

Minden további személy esetén fél lakószobával nő a méltányolható lakásigény mértéke, azonban az öt lakószobát nem haladhatja meg. Ha a lakásban a nappali, az étkező és a konyha osztatlan közös térben van, és hasznos alapterületük meghaladja az ötven négyzetmétert, azt két lakószobaként kell figyelembe venni.

A méltányolható lakásigénynek való megfelelés vizsgálata során a közös háztartásban élők számát a lakcímet igazoló hatósági igazolvány bemutatásával kell igazolni.

Gyermektelen házaspár esetében a méltányolható lakásigény meghatározásánál legfeljebb két - egy gyermekes házaspár esetén további egy - születendő gyermeket is figyelembe kell venni, ha a házaspár erre a gyermekvállalásra és az adott lakóingatlanra vonatkozóan a lakásépítési támogatással vagy a családok otthonteremtési kedvezményével összefüggésben korábban kötelezettségvállaló nyilatkozatot tett, és ezt a kötelezettséget még nem tudta teljesíteni.

A rendelet meghatározza a méltányolható lakóingatlan forgalmi értékét is az egyes településtípusokon. Például két lakószoba (45-60 négyzetméter) esetén a méltányolható forgalmi érték Budapesten 12,75 millió forint, a budapesti agglomerációban 10,2 millió forint, a megyei jogú városokban és azok agglomerációjában 7,7 millió forint, más városokban 7,6 millió forint, községekben 5,5 millió forint.

Az összegek lakóház esetében a telekárat is tartalmazzák. A rendeletben meghatározott forgalmi értéktől 5 százalékkal el lehet térni felfelé, ha azt igazolt, kivételes méltánylást igénylő egyéni vagy családi körülmények vagy a településrész sajátosságai indokolják.

Az adósságrendezési eljárásban olyan írásban megkötött lakásbérleti vagy lakáshasználat szerződést lehet figyelembe venni, amely szerint a bérlő a lakóingatlanba a közeli hozzátartozóján és az élettársán kívül más személyt nem fogadhat be, a lakást életvitelszerűen használja, továbbá a bérlő nem adhatja a lakóingatlant vagy annak egy részét albérletbe vagy használatba.

A lakásbérleti díjat, illetve a lakás használatáért fizetendő ellenértéket a lakás céljára szolgáló, legalább félkomfortos lakóingatlan komfortfokozata, hasznos alapterülete, az ingatlan állapota és a települések szerinti elhelyezkedése alapján, legfeljebb a rendelet szerinti összeggel kell figyelembe venni és elszámolni az adósságrendezési eljárás során, amitől legfeljebb 5 százalékkal felfelé el lehet térni.

Az elszámolható összeg évente, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző évi éves átlagos fogyasztói árindex mértékével megegyező mértékben növekszik, először 2016. január 1-jétől.
A kormányrendelet szeptember 9-én hatályba lépett.

A magáncsőd lehetőségével azok a természetes személyek - ideértve az egyéni vállalkozókat és saját foglalkoztatásúakat is - élhetnek, akiknek legalább 2 millió forint, de legfeljebb 60 millió forint közötti, egy vagy több olyan, legalább 90 napja lejárt, de az adós által legalább 80 százalékban elismert hitelviszonyból eredő tartozása van, amely nem haladja meg az adós vagyonának kétszeresét.

Az eljárás kizárólag az adós kezdeményezésére indulhat meg, ehhez nincs szükség a hitelezők jóváhagyására sem. Az adósságrendezési eljárást 2016. szeptember 30-ig csak azok az adósok kezdeményezhetik, akiknek a lakhatásukra szolgáló ingatlanuk kényszerértékesítésére sor kerülhet.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com