Mínuszos nyitásra számítanak az elemzők

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a nemzetközi hangulat inkább kedvezőtlen, a piacok az új amerikai elnök első intézkedéseire figyelnek.

Donald Trump beiktatási beszéde után elképzelhető, hogy profitrealizálással indul a hét - tette hozzá. A szakértő a magyar tőzsdén is negatív hangulatra, mínuszos nyitásra számít, a nap folyamán pedig az érkező hírek határozzák majd meg a kereskedés irányát.



Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szintén oldalazásra vagy kisebb korrekcióra számít nyitásban a hazai börzén - közölte kommentárjában. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 172,84 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 32 881,92 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt.

A Mol 75 forinttal, 0,36 százalékkal 20 850 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 29 forinttal, 0,33 százalékkal 8770 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,79 százalékkal 509 forintra nőtt, forgalma 593,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 129 forinttal, 2,06 százalékkal 6380 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com