MNB: a forintban felvett új lakáshitelek összege 32,5 milliárd forint volt novemberben

A forintban felvett új lakáshitelek összege - a szezonálisan kiigazított adatok szerint - 32,5 milliárd forint volt novemberben, ez 48,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál, viszont 15 százalékkal kevesebb az októberi értéknél - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján csütörtökön.

A lakáscélú forinthitelek átlagos hitelköltség-mutatója októberben 5,76 százalék volt, szemben az egy évvel korábbi 6,69 százalékkal. Októberhez képest a növekedés 0,08 százalékos.

1421_9580_imf

 

A szabad felhasználású, forintban felvett jelzáloghitelek szerződési összege 2,8 milliárd forintot tett ki novemberben - szintén a szezonálisan kiigazított adatok alapján -, míg egy évvel korábban erre a célra 2 milliárd forint hitelt vett fel a lakosság. Októberhez képest viszont jelentős volt a csökkenés, akkor 4,1 milliárd forint szabad felhasználású jelzáloghitelre kötöttek szerződéseket a bankok magánszemély ügyfelei.

Ebben a hitelszegmensben egy év alatt jelentősen esett a hitelköltség-mutató. Amíg tavaly novemberben 8,61 százalék volt, idén novemberben már csak 6,25 százalékon állt.

A jegybank közleménye megjegyzi, hogy novemberben a lakáscélú hitelek és a szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében 3,2 milliárd forint összegű, a forintosítással összefüggő hitelkiváltás történt. Ebből 1 milliárd forint a bankok saját meglévő ügyfeleik részére, míg 2,2 milliárd forint új ügyfeleik részére nyújtott hitelkiváltásból áll össze.

A 2015. március-októberi időszakban 7,3 milliárd forintot tett ki a bankok saját meglévő ügyfeleik részére, míg 34,1 milliárd forintot az új ügyfeleik részére nyújtott hitelkiváltások összege.

Jelentősen nőtt a forintban felvett személyi hitelek összege novemberben: az egy évvel korábbi 10,2 milliárd forinthoz képest az idei adat 13,4 milliárd forint. Októberben 12,9 milliárdon állt ez a mutatószám. A kamatok itt is jelentősen estek, a tavaly novemberi 22,65 százalékról 18,39 százalékra.

A lakossági forintbetétek érezhetően csökkentek. Amíg a múlt év novemberében 499,7 milliárd forintot helyeztek el magánszemélyek a bankokban, addig novemberben már csak 419,8 milliárdot. A csökkenés októberhez képest is számottevő, akkor 451,7 milliárd forint volt az új betétek nagysága. A lakossági forintbetétek kamata egy év alatt 1,55 százalékról 1,04 százalékra esett.

Az euróbetéteknél is hasonló tendencia figyelhető meg. A nagyságuk 74,4 milliárd forintról 61,8 millióra csökkent, igaz hogy az októberi 55,1 milliárdhoz képest emelkedett az összege. Az euróbetétek kamata tavaly novemberben 1,08 százalékon állt, ez mostanra 0,49 százalékra esett.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com