MNB: csaknem 60 ezer késedelmes jelzáloghitelessel léptek kapcsolatba a bankok

A közlemény szerint a bankok az eddig el nem ért ügyfeleket újra megkeresik, az együttműködő adósok számára pedig személyre szabott ajánlatokat dolgoznak ki.

Felidézték, a jegybank márciusban ajánlást bocsátott ki a késedelmes lakossági jelzáloghitelesek fizetőképességének helyreállítására.



A jegybank a pénzügyi intézményektől első lépésként azt várta el, hogy a késedelmes kölcsönszerződések felmondása, a már felmondott szerződésből eredő követelések értékesítése, továbbá a fedezetérvényesítés, és egyéb jogi lépések megtétele előtt kíséreljék meg a kapcsolatfelvételt az ügyletben szereplő valamennyi adóssal.

Az ajánlás alapján a pénzügyi intézmények olyan új információkat szerezhetnek be az adósok aktuális vagyoni és élethelyzetére vonatkozóan, amelyek korábban nem álltak rendelkezésükre. Ezt követően az intézmények legalább két személyre szabott fizetésrendezési javaslatot készítenek elő úgy, hogy legkésőbb az első sikeres kapcsolatfelvételtől számított 3 hónapon belül írásbeli egyezség jöhessen létre az együttműködő felek között - áll a közleményben.

Az adósok, adóstársak jóhiszemű közreműködése hiányában a késedelmessé vált szerződést a pénzügyi intézmény felmondhatja, a követelést - elévülési időn belül - bármikor jogi úton érvényesítheti, követeléskezelő vállalkozások részére átengedheti. Ha az adós vitatja a követeléskezelő eljárásának jogszerűségét, vagy a tartozás összegét, az érintett társaságnál kell panaszt tennie. Ha a panaszt az intézmény elutasítja, akkor a fogyasztó - pénzügyi fogyasztói jogvita esetén - az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület díjmentes eljárását kezdeményezheti, vagy polgári bírósághoz fordulhat.

Az MNB ügyfélszolgálatánál elsődlegesen a panaszkezelésre és a banktitokra vonatkozó előírások megsértése miatt lehet bejelentést tenni - áll a tájékoztatásban.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com