NAV: 7,6 százalékkal nőtt a magánszemélyek jövedelme tavaly

Tavaly 7,6 százalékkal, mintegy 9430 milliárd forintra nőtt a magánszemélyek jövedelme 2013-hoz képest a személyi jövedelemadó (szja) bevallások adatai alapján - mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Varga Árpád hozzátette, ezzel párhuzamosan a magánszemélyek összes adókötelezettsége 8,7 százalékkal, 1421,4 milliárd forintra emelkedett.

navlogo

2014-ben 3 millió 928 ezren rendelkeztek munkaviszonyból származó bérjövedelemmel, amelynek az átlagos összege éves szinten fejenként mintegy 2,2 millió forint, míg havi szinten 184 ezer forint volt. Az előző évhez képest átlagosan havi 10 ezer forinttal emelkedett az átlagos bérjövedelem.

Kifejtette, hogy a 2014-es adóévben 4,575 millió magánszemélyre vonatkozó bevallást dolgozott fel a NAV; ez éves összevetésben 1,8 százalékos, több mint 80 ezres növekedést jelent. Varga Árpád felhívta a figyelmet arra, hogy ez a bővülés nem a közmunkásokkal van összefüggésben, hanem egyértelműen a piaci szereplőknél jelentkező növekedésből adódott.

Úgy vélte, hogy jó úton halad Magyarország afelé, hogy a kormány által kitűzött célnak megfelelően 5 millió adóbevalló legyen.

A hagyományos önbevallások száma 67 ezerrel nőtt, a NAV közreműködésével készített egyszerűsített bevallást 22 ezerrel többen, míg a munkáltatói elszámolást 9 ezerrel kevesebben választották, mint az előző évben - ismertette.

Az elnökhelyettes hozzátette: az adónyilatkozatot adó magánszemélyek száma 8 ezerrel emelkedett.

A személyi jövedelemadózásban 2014-ben a legnagyobb változás az volt, hogy a családi kedvezményt már nemcsak az szja terhére lehet igénybe venni, hanem járulékkedvezmény formájában is - emelte ki.

A családi kedvezményekkel kapcsolatban elmondta, hogy azt az szja-bevallók csaknem negyede, 1,1 millió ember vette igénybe, ez átlagosan fejenként 1,078 millió forintot jelentett. A családi járulékkedvezményeket is beleszámítva csaknem 233 milliárd forint maradt a családoknál.

Az átlagos havi jövedelmek országos szinten 5,8 százalékkal emelkedtek, a legmagasabb havi átlagos összevont fejenkénti jövedelem - több mint 241 ezer forint - Budapesten volt, míg a legalacsonyabb, 140 839 forint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Az összevont jövedelem adóterhelése 2014-ben 13,7 százalékos volt, ami 0,1 százalékponttal magasabb az előző évinél, vagyis gyakorlatilag szinten maradt - mondta az elnökhelyettes. Hozzáfűzte: az egy főre jutó adó összege 326 ezer forintról 346 ezer forintra emelkedett tavaly.

Kitért arra is, hogy a 2014-ben realizált legnagyobb éves összevont jövedelem 1,12 milliárd forintot tett ki, ami 2,237 milliárd forinttal alacsonyabb az előző évinél.

A kisadózó vállalkozások tételes adójáról (kata) elmondta: 2014 végén 99 718 működő kata-alanyt tartottak nyilván, szemben a 2013-as 75 ezerrel. Idén augusztus végére tovább nőtt, 121 298-ra bővült a kata szerint adózók száma. Tavaly év végén közel 6700 működő kisvállalati adó-alanyt (kiva) tartott nyilván a NAV.

Varga Árpád az szja 1+1 százalékának tavalyi felajánlásáról elmondta: a kedvezményezettek között 25 118 regisztrált civil kedvezményezett, 31 technikai számmal rendelkező egyház, és - a Nemzeti Tehetség Program révén - egy kiemelt költségvetési előirányzat volt. 2014-ben a 4,72 millió adózóból azonban csak 4,12 millió magánszemély (87,4 százalék) nyilatkozhatott volna, összesen 25,5 milliárd forintról, vagyis ez volt az elvi keret.

A 3,441 millió érvényes rendelkező nyilatkozatot 2,132 millió magánszemély nyújtotta be. Az érvényes nyilatkozatokban felajánlott összeg 13,46 milliárd forint volt, az elvi keret 52,8 százalékát érte el - jelezte az elnökhelyettes.

Társaságiadó-bevallást 2014-ben csaknem 402 ezer vállalkozás nyújtott be, szemben az előző évi mintegy 421 ezerrel, míg ezen cégek értékesítési árbevétele az előző évi 73 536 milliárd forintról 78 057 milliárdra emelkedett. Adófizetési kötelezettségük 328,3-ról 431,6 milliárd forintra nőtt, és a társasági adóból származó bevétel is bővült: 322,5 milliárdról 394,8 milliárd forintra.

Az elnökhelyettes felhívta a figyelmet arra, hogy bár a vállalkozások 88,9 százaléka mikrovállalkozás, a belföldi árbevételnek csak 19,2 százalékát adják, míg az adózók 3,9 százalékát kitevő egyéb vállalkozások a 41,6 százalékát.

Varga Árpád ismertette, hogy a nyereséges vállalkozások száma 2,1 százalékkal nőtt, az általuk kimutatott nyereség ugyanakkor 19,5 százalékkal emelkedett. A veszteséges társaságok száma 11,1 százalékkal csökkent, veszteségük ugyanakkor 18 százalékkal nőtt.

A pozitív adóalap 20,8 százalékos növekedése mellett az adókötelezettség 31,5 százalékkal emelkedett, az adóterhelés pedig 0,9 százalékponttal 11 százalékra nőtt - mondta az elnökhelyettes. Hozzáfűzte: az igénybevett kedvezmények csökkenésének tudható be, hogy míg az egyéb vállalkozások pozitív adóalapja csak 3,8 százalékkal emelkedett 2013-hoz képest, addig fizetendő adójuk 14,3 százalékkal nőtt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com