Nem várnak érdemi elmozdulást az elemzők a tőzsdén

Eseménytelen kereskedésre és alacsony forgalomra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI által megkérdezett elemzők.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: oldalazás, illetve kis csökkenés lehet a magyar tőzsdén, jelentősebb mozgások, illetve a kereskedést mozgató hírek nem várhatók.

bét

A szakértő hozzátette, van befektetői érdeklődés a régiós tőzsdék iránt, a bankpapírok emelkednek, de szerdán "pihenőnapra" számít, komolyabb mozgást az OTP második negyedéves gyorsjelentése hozhat pénteken.

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szintén kiemelte, hogy tovább tart a nyári, alacsony forgalmú kereskedés a BÉT-en, a BUX csak részben tudta átvenni az európai és amerikai pozitív hangulatot. Kommentárjában a szakértő is kifejtette, hogy az OTP pénteki gyorsjelentése előtt már nem számít jelentősebb fundamentális változásra, eseményre. A csütörtökön megjelenő negyedéves MSCI-átsúlyozás várhatóan nem hat majd jelentősen az árfolyamokra - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,24 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 27 593,10 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 5,5 milliárd forint volt. A Mol 115 forinttal, 0,67 százalékkal, 17 290 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 68 forinttal, 1,00 százalékkal, 6900 forintra nőtt, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,46 százalékkal, 436 forintra csökkent, forgalma 329,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 86 forinttal, 1,50 százalékkal, 5811 forintra emelkedett, a részvények forgalma 933,0 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com