NGM: egy év alatt több mint négy százalékponttal csökkent az áfaadórés

Az Európai Bizottság tanulmánya szerint Magyarországon egy év alatt - 2013-ról 2014-re - több mint négy százalékponttal csökkent az áfaadórés, ami azt jelenti, hogy mérséklődött az adóelkerülés - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap az MTI-vel.

A bizottság e héten közzétett tanulmánya alapján a magyarországi becsült áfaadórés - a várt áfabevételek és a ténylegesen beszedett összeg közötti különbség - mértéke a 2013. évi 22,24 százalékról 17,95 százalékra csökkent 2014-ben. Ezzel az eredménnyel Magyarország a harmadik legnagyobb javulást érte el az EU-ban.

ngm

Az NGM szerint mindez az adóelkerülés visszaszorítását célzó kormányzati intézkedéseknek köszönhető, vagyis azt bizonyítja, hogy eredményesek a gazdaságfehérítő intézkedések.

A több mint négy százalékpontos javulásban a legnagyobb szerepet az online pénztárgépek játszották úgy, hogy csak 2014 utolsó négy hónapjában (szeptember 1-jétől) kellett kötelezően a vállalkozóknak online kasszát használniuk - írta a minisztérium.

A tárca számításai szerint a 2015-ös adatsor még jobb lesz, hiszen abban az évben debütált az ekáer (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer) és az volt az első teljes év, amikor már csak az adóhivatali összeköttetéssel rendelkező pénztárgépbe üthették bevételüket a vállalkozások.

Hozzátették, hogy az államkassza bevételi adatsora is igazolta a társadalmi elvárást: az online pénztárgépek 2014-ben 150-200 milliárdot hoztak a kincstárnak.

Megjegyezték, hogy az elmúlt idők legfontosabb feketegazdaság elleni intézkedései már bizonyítottak, nem véletlen, hogy az egyes tagállamok adóhatóságai rendre keresik fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt azért, hogy adoptálják az online pénztárgépek, vagy éppen az ekáer szabályozását.

Emellett számos fehérítő intézkedés segíti a tisztességes vállalkozókat, például az étel- és italautomaták regisztrációja és online bekötése, az áfa belföldi összesítő nyilatkozat, az adóregisztráció (céglovagok kizárása cégalapításkor), a fordított adózás a gabona- és a fémkereskedelemben, s a munkaerő-kölcsönzésnél, a készpénzfizetés korlátozása a cégeknél, az áfabevallások gyakoribbá tétele egyes kockázatos adózói körökben - sorolja közleményében a tárca.

Brüsszel évről évre méri minden egyes tagállam esetében a várt áfabevételek és a ténylegesen beszedett összeg közötti különbséget. Ez az úgynevezett áfaadórés, amelybe az adóelkerülés miatt elméletileg kieső költségvetési bevételeken kívül beleszámít például a fizetésképtelenség, felszámolás és egyéb tagállami sajátosságok miatt kalkulált összege is.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com