NGM: idén is folytatódhat a reálbérek növekedése

Ismertette: tavaly a minimálbér és a garantált bérminimum 5 százalék körüli növekedése 7,5 százalékos nettó reálbér-növekedést eredményezett.

A tavaly novemberi bérmegállapodás értelmében a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal emelkedik idén, ezen felül számos ágazatban jelenleg is folynak a bértárgyalások - tette hozzá.



A tavalyi adatokból korai volna egyértelmű következtetéseket levonni, de várhatóan idén is növekedni fognak a bérek - mondta az NGM helyettes államtitkára. Simon Attila szerint a bérnövekedés alapját az biztosítja, hogy a gazdaság mintegy 4-5 éve növekedési pályára állt, ez pedig évről évre, sőt hónapról hónapra érezteti hatását.
Ezt erősítik a kormány gazdaságpolitikai intézkedései, például a személyi jövedelemadó 15 százalékra csökkentése - tette hozzá. Simon Attila közölte, hogy a tavalyi bérnövekedési adatokon javíthatnak az év végi jutalmak is, ezek azonban csak egyszeri juttatások, így az egész évre visszavetítve kisebb a hatásuk - hangsúlyozta.
Elmondta, hogy a fizetések - ha csak minimálisan is - a közszférában jelenleg magasabbak, mint a versenyszférában, ami az életpályamodellek bevezetésével magyarázható.

A költségvetési szférában a béremelés elképzelhetetlen a jól teljesítő versenyszféra nélkül, mert ez teremti meg a fizetések fedezetét - tette hozzá. A versenyszféra pedig a szolgáltató állam kiépítésével és erősítésével lehet képes jobb teljesítményre - mondta az NGM helyettes államtitkára.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com