Oldalazásra számít az elemző a tőzsdén

Kiss Mónika MTI-nek küldött kommentárja szerint kivárás jellemezheti a piaci szereplőket a jegybank kamatdöntő ülése előtt, ugyanakkor különösebb érdekesség nélküli kamatdöntő ülésre számít.



Az OTP, amelyet csütörtökig még osztalékkal lehet megvásárolni, továbbra is az érdeklődés középpontjában állhat az akvizíciós hírek következtében, és kedden kezdik meg az osztalék fizetését a Magyar Telekomnál, ennek a hírnek azonban nincs piaci hatása - fejtette ki. Egy szakmai konferencián elhangzottak szerint ugyanis az OTP már júliusban újabb felvásárlást hajthat végre, ezúttal Romániában. Wolf László vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a kiszemelt bank a Banca Romanesca, amely a görög National Bank of Greece leánya. Csányi Sándor elmondta, hogy a bank további 4-5 tranzakciót készít, ezek közül többet a következő hetekben jelenthetnek be.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,95 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 34 875,75 ponton, új történelmi csúcson zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt. A Mol 20 forinttal, 0,09 százalékkal 22 350 forintra erősödött, 3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 13 forinttal, 0,15 százalékkal 8918 forintra nőtt, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,08 százalékkal 469 forintra emelkedett, forgalma 481,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 23 forinttal, 0,32 százalékkal 7060 forintra csökkent, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com