Pozitív nyitást várnak a szakértők a tőzsdén

Pozitív nyitást várnak kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: kedvező a hangulat Európában, az enyhe optimizmus a budapesti börzén is érezteti a hatását.

ksh

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelés és a részletes GDP adatokat közli, ezek szintén hatással lehetnek a kereskedésre - tette hozzá. A vezető részvények közül kiemelte az OTP-t, a bankpapír kedden is jól teljesíthet.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője is úgy vélte, hogy folytatódhat a jó hangulat a BÉT-en , miután hétfőn 8 éves csúcsra emelkedett a BUX index, és az OTP árfolyama is. A nemzetközi befektetői hangulat is kedvező, Ázsiában az indexek nagy része a pozitív tartományban zárt, az európai piacok 0,1-0,4 százalékos emelkedéssel nyithatnak - jegyezte meg.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 218,58 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 28 408,18 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt. A Mol 180 forinttal, 1,05 százalékkal 17 400 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 114 forinttal, 1,54 százalékkal 7530 forintra nőtt, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,46 százalékkal 438 forintra emelkedett, forgalma 213,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,26 százalékkal 5705 forintra csökkent, a részvények forgalma 640,0 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com