Részben megváltoztatta az elsőfokú ítéletet a bíróság az MNB kontra UCB Ingatlanhitel közérdekű perben

Részben megváltoztatta az elsőfokú ítélet megfellebbezett rendelkezéseit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kontra UCB Ingatlanhitel Zrt. közérdekű perben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a hétfőn kihirdetett másodfokú ítéletben.

Az ítélőtábla az alperes UCB által az ítéletben felsorolt termékekre meghatározott időszakokban alkalmazott szerződéses rendelkezések egyes pontjai tekintetében elutasította azok tisztességtelenségének és érvénytelenségének a megállapítására irányuló jegybanki keresetet.

MNB_logo_emblema_arany_hun

Az alperes által az államnak fizetett illetéket 1,5 millióról 1,35 millió forintra szállította le az ítélőtábla, 150 ezer forint kereseti illetéket az állam visel. A fellebbezés eljárási költségeit a feleknek maguknak kell viselniük. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság.

A bíró szóbeli indoklásában kifejtette: az elsőfokú ítélet túlnyomó részével egyetértenek, bizonyos időintervallumokban azonban nem a teljes általános szerződési feltételt (ászf) találták tisztességesnek, hanem annak néhány pontját.

A bíróság azért nem adott helyt az UCB azon kérelmének, hogy helyezzék hatályon kívül az ítéletet, mert nem talált olyan lényeges eljárási szabálysértést, amely az érdemi döntésre kihatott volna. A széleskörű bizonyítás lefolytatására irányuló indítvány sem volt alapos az ítélőtábla szerint, nem volt olyan releváns bizonyítási indítvány, amelynek helyt kellett volna adni, és emiatt az elsőfokú eljárás megismétlésére lenne szükség.

A bíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy a kamat-, díj- és költségemelés kapcsán mi tartozik a 38-as törvény hatálya alá, és a rendelkezések a felsorolt hét elvnek mindenben maradéktalanul megfelelnek-e.

Az ítélőtábla egyetértett azzal, hogy az elsőfokú bíróság elsősorban az oklistákat vizsgálta. Ezek az ítélőtábla szerint nem felelnek meg az átláthatóság, illetve az egyértelmű és világos megfogalmazás feltételének. Az ítélőtábla szerint nem lehet egyes mondatokat a szövegkörnyezetükből kiemelni, a feltételrendszert együttesen kell vizsgálni.

Az alperes UCB azon érvelésére, hogy a szerződéses kikötések megfeleltek a jogszabályoknak, a magatartási kódex előírásainak és az árazási elveknek, továbbá a felügyelet ezeket mindig helytállónak találta, a bíró szóbeli indoklásában kifejtette: a jogszabályok a szabályozás kereteit határozták meg, az árazási elveket pedig a fogyasztók nem ismerhették meg.

Az MNB 16 pénzügyi intézménnyel szemben indított közérdekű keresetet a forintalapú és ténylegesen devizában törlesztett hitel-, kölcsön-, és lízingszerződéseikkel kapcsolatos, tisztességtelennek minősített egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelések miatt. A pénzügyi intézmények közül 138 nyilatkozott úgy, hogy 2010. november 27. és 2014. július 19. között nem volt náluk egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelést eredményező szerződésmódosítás, 56 pedig alávetési nyilatkozatot tett arról, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások nyomán megfizettetett összegekkel túlfizetésként önként elszámol a fogyasztókkal, ellenük nem indított pert az MNB.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com