Stabil a keresetek emelkedése az elemzők szerint

A versenyszférában az eddigi trendnek megfelelően nőttek a rendszeres bérek az ING vezető elemzője szerint; a Takarékbank elemzője kiemelte, hogy a reálbérek növekedési üteme az infláció élénkülése miatt lassulhat.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adatai szerint júniusban 3,6 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 4,7 százalékos volt a növekedés. Az első fél évben mind a bruttó, mind a nettó átlagkeresetek 3,5 százalékkal emelkedtek, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 3,4 százalékkal nőttek.

forint

Balatoni András, az ING vezető elemzője közölte, a közfoglalkoztatottak torzító hatását kiszűrő adatok alapján a versenyszektorban stabil a rendszeres bérek emelkedése, nincsenek nagyobb kilengések 2013 óta.

Az adatok szerint a bérdinamika lényegesen nem változott a versenyszférában, nem lassította le az alacsony infláció, de az egyre feszesebbé váló munkaerőpiac sem gyorsította - fogalmazott.

Az elemző kiemelte, hogy nő a foglalkoztatás az elsődleges munkaerőpiacon, nemcsak a közfoglalkoztatottak száma bővül, hanem az alkalmazásban állók létszáma is.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemelte: tavaly 3 százalékkal emelkedtek a bruttó és nettó bérek, azonban a közfoglalkoztatottak nélkül a bérnövekedés 4,9 százalékos volt, ami a tavalyi mínusz 0,2 százalékos infláció mellett 5 százalékot kissé meghaladó reálbér-növekedést eredményezett.

A szakértő szerint az idén 4 százalék körüli átlagos bérnövekedés várható, és a 0,3 százalék körüli infláció hatására 3,5 százalékkal nőhetnek a reálbérek.

A reálbérek növekedési üteme az év vége felé az infláció élénkülése miatt lassulhat, annak ellenére, hogy a második félévben kissé gyorsulhat a bruttó bérek növekedési üteme - tette hozzá.

Jövőre szintén 4 százalékos bruttó bérnövekedésre számít az elemző, ami az adóváltozások miatt 5,5 százalékos nettó bérnövekedést eredményezhet, így a jövőre várt 2,5 százalékos infláció mellett 3 százalékkal emelkedhet a nettó reálbér.

Suppan Gergely szerint idén a reálbérek és a foglalkoztatás folytatódó növekedése mellett a devizahitelek elszámolása növeli a háztartások elkölthető jövedelmét, így ebben az évben a háztartások fogyasztásának valamivel 3 százalék feletti növekedésére számítanak.

Az elmúlt években elhalasztott fogyasztás, a mérlegkiigazítási folyamat előrehaladása, valamint a háztartások nettó pénzügyi vagyonának rekordszintre emelkedése miatt nem kizárt ennél magasabb ütemű növekedés sem, ami hozzájárulhat a hazai GDP második félévi gyorsulásához is - közölte az elemző.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében kiemelte, hogy két és fél éve tart a reálbérek töretlen emelkedése. A tárca hangsúlyozta, hogy az első fél évben továbbra is számottevően, 3,9 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek a nemzetgazdaságban, a közfoglalkoztatás hatása nélkül pedig 3,8 százalékkal.

A versenyszférában a legalább 5 embert alkalmazó vállalkozásoknál júniusban jelentős, 45 ezres létszámbővülés ment végbe 2014 júniusához képest - hívta fel a figyelmet az NGM.

A kedvező inflációs környezetnek, az évről évre folyamatosan emelkedő minimálbérnek, a vállalkozásoknál és a közszférában történt béremeléseknek köszönhetően tartósan nőnek a reálkeresetek Magyarországon, ami továbbra is nagymértékben javítja a magyar családok anyagi helyzetét - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com