Szakértők: ismét csúcsot dönthet a BUX

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint folytatódhat a BUX csúcsdöntési kísérlete, az európai hangulat ugyanakkor inkább korrekciót jelez előre, ezért a vételi erő a magyar tőzsdén visszafogott lehet.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője szintén úgy vélte, újabb csúcsot dönthet a BUX. Hozzátette: a nap elején még oldalazás várható, délelőtt pedig az eurózónás makroadatok befolyásolhatják a kereskedést.



A szakértő megjegyezte, hogy ismét "borzasztó erős" a részvénypiac, minimális korrekció után indult újra az erősödés a nemzetközi és a magyar tőzsdén egyaránt. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 144,73 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 33 973,59 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 2,6 milliárd forint volt.

A Mol 70 forinttal, 0,34 százalékkal 20 800 forintra erősödött, 351,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 95 forinttal, 1,03 százalékkal 9296 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 522 forintot ért, forgalma 519,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,15 százalékkal 6630 forintra csökkent, a részvények forgalma 418,0 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com