Tállai: hetven adózó kapott kockázatos minősítést a NAV-tól

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által minősített mintegy 560 ezer adózóból csaknem 190 ezer cég adózói életútja alapján a megbízható, jó adózói csoportba került, átlagos besorolást mintegy 370 ezer gazdálkodó kapott, míg az elmúlt negyedévben elkövetett jogsértések miatt 70 adózónak máris rossz, kockázatos minősítést kellett adni - ismertette Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Az államtitkár elmondta, az adóhatóság a héten értesíti a gazdálkodókat a minősítés eredményéről. Hangsúlyozta, minden cég tiszta lappal indult, hiszen csak a 2016. január elseje után elkövetett jogsértésért jár a kockázatos minősítés.

ngm

A NAV az ügyfélkapun keresztül az elektronikus tárhelyre küldi a besorolásról szóló értesítést. Aki nem ért egyet a besorolásával, a minősítéstől számított 6 hónapon belül kifogást nyújthat be az adóhatósághoz.

Érdemes megbízható, jó adózónak lenni, hiszen bizonyos mulasztásoknál nem kell bírságot fizetni, máskor csak az átlagos bírság felével kell számolniuk a megbízhatóként számon tartott adózóknak.

Emellett ellenőrzésük legfeljebb 180 napig tarthat, és évente egyszer automatikus részletfizetési lehetőséget kapnak. További előny, hogy számukra 2017-ben és 2018-ban csökken az áfakiutalás átfutási ideje.

A kockázatos minősítésű adózóknál ezzel szemben az ellenőrzés határideje 60 nappal hosszabb az általánosnál, az áfakiutalás határideje mindig 75 nap, az ellenőrzési eljárásban megállapított késedelmi pótlékuk naponta a jegybanki alapkamat ötszörösének 365-öd részére emelkedik, adó- és mulasztási bírságuk minimuma és maximuma magasabb az átlagosnál, és a kiszabásuk nem mellőzhető.

A kedden benyújtott adócsomag bővíti a kockázatos besorolás feltételeit. Ha a cégnél a tárgyévben és az azt megelőző öt évben a revizorok által megállapított adókülönbözet meghaladja a tárgyévre megállapított adóteljesítményének a 70 százalékát, a javaslat elfogadása esetén kockázatos adózóként tartja majd számon a céget a hivatal.

Az is kockázatos adózói minősítést eredményez, ha a gazdálkodónál a tárgyévet megelőző két év mulasztási bírságainak az összege meghaladja a tárgyévre megállapított adóteljesítményének a 70 százalékát.

Tállai András a tavaszi adócsomagról tartott sajtótájékoztatón kérdésekre válaszolva elmondta, a cafeteriával kapcsolatos változásokat nem tartalmazza az adócsomag, de ha a parlamenti vitában a kormány, illetve az Országgyűlés többsége, a frakciók egyezségre jutnak, az is belekerülhet a törvényjavaslatba.

A jövő évi költségvetési törvényjavaslat elkészítésekor figyelembe vették az adójavaslatokat, különösen a dohánytermékek esetében.

Arra a kérdésre, módosítani kell-e az idei költségvetést az iskolák állami tulajdonba kerülése miatt, azt válaszolta, folyik ilyen munka, a javaslatnak még ebben a hónapban a parlament elé kell kerülnie.
Egy másik, az MNB alapítványaival kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta, az Európai Központi Bank két jelentését olvasta, azok szerint ellenőrzésről van szó, szankciót, figyelmeztetéseket nem tartalmaznak a jelentések.

Az államtitkár egy másik kérdésre válaszolva kifejtette, hogy teljesen átalakították a NAV végrehajtási rendszerét. Az átalakítás nem csökkentette a NAV bevételeit, amelyek április 30-áig 4,5 százalékkal, 169 milliárd forinttal haladták meg az előző évit.

Mint elmondta, a végrehajtás korábban abból állt, hogy fizetési felszólításokat küldtek ki, illetve inkasszót nyújtottak be az adózó számlájára.

Ha 20-a volt a határidő, és az összeg 21-én nem volt a NAV számláján, már 22-én benyújtották az inkasszót. Most 7 nap után kerül sor erre, és az adózók fele saját maga egy-két napon belül befizeti elmaradt adóját, ami nem végrehajtási bevételnek minősül.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com