Több mint 50 millió forint bírságot kapott a Quantis jogsértő közvetítői gyakorlata miatt

Az MNB célvizsgálatában megállapította azt is, hogy a többes ügynök biztosításközvetítői természetes személyek jogviszonya adatainak felügyeleti bejelentése sem volt megfelelő, valamint a panaszkezelés során is jogsértő módon járt el.

A jegybank felszólította a többes ügynököt, hogy mindenkor adjon - számításokkal is alátámasztott - részletes tájékoztatást az addigi megtakarítási életbiztosításukat megszüntetni és ezzel párhuzamosan új, azonos célú életbiztosítást kötni kívánó ügyfeleiknek az e lépésekkel járó költségekről, jellemzőkről. Emellett a Quantisnak a jövőben gondoskodnia kell a biztosításközvetítő természetes személyei jogviszonyára vonatkozó adatbázisok valós, naprakész nyilvántartásáról, előbbi jogviszonyok megszűnése időpontjának valósághű felügyeleti lejelentéséről, az ügyfelektől érkezett panaszokra pedig - a jogszabálynak megfelelően vezetett panasznyilvántartás vezetése mellett - 30 napon belül minden esetben részletesen megindokolt írásos választ kell adnia. A többes ügynöknek a jogsértések kapcsán idén augusztus végéig kell beszámolnia az MNB határozataiban előírt intézkedések teljesítéséről.



A feltárt hiányosságok miatt a jegybank 50 millió forint felügyeleti és 2,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot is kiszabott a biztosításközvetítő társaságra. A bírságösszeg meghatározásakor a jegybank súlyosbító tényezőként vette figyelembe többek közt, hogy a Quantis egyik legfontosabb kötelezettségét szegte meg azzal, hogy huzamosabb időn át egyes életbiztosítási ügyfeleinek nem nyújtott szakmailag megalapozott tájékoztatást. Miközben ez ellentétes lehetett az ügyfelek érdekével, a biztosításközvetítő számára vagyoni előnyként jelent meg. A fogyasztói panaszok késedelmes időbeni megválaszolásával kapcsolatos, szintén rendszerszintű jogsértés pedig az egyes ügyfeleknek a jogérvényesítéshez való jogát csorbíthatta.

Az MNB azt is elvárja - az esetenként határon átnyúló biztosítók termékeit is közvetítő - többes ügynököktől, alkuszoktól, hogy megtakarítási célú életbiztosítások értékesítése esetén elsősorban a jegybank ajánlásában szereplő maximális Teljes Költség Mutató (TKM) limiteknek megfelelő konstrukciókat ajánlják a fogyasztóknak.

Az ettől való eltérés csak akkor minősíthető szakmailag körültekintőknek, ha a magyar piacon nem érhető el az ügyféligénynek megfelelő, az ajánlással összhangban álló nyugdíjbiztosítás - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com