Tőzsde - Vegyesen nyitottak a főbb európai piacok

Vegyesen nyitottak szerdán a vezető európai értéktőzsdék.

dax-index-tozsde-europa-130417A frankfurti DAX-index 0,05 százalékos pluszban, míg a londoni FTSE-100 index 0,02 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,09 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,06 ponttal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,57 ponttal csökkent nyitáskor.

A Reuters és a Dow Jones által megkérdezett elemzők még arra számítottak, hogy emelkedéssel indul a nap a főbb európai tőzsdéken.

Az első tíz perc elteltével Frankfurtban 0,26 százalékos nyereségben, míg Londonban 0,01 százalékos, Párizsban pedig 0,11 százalékos veszteségben állt az irányadó index. Az EuroStoxx50 0,17 százalékos, az FTSE Eurofirst 300 pedig 0,08 százalékos pluszt mutatott.

A kőolaj világpiaci ára emelkedik.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj júniusi szállításra hordónként (159 liter) 68,30 dollárba került szerda délelőtt kilenc óra után néhány perccel, 78 centtel, 1,16 százalékkal nőtt az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Ugyanekkor a New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta júniusi szállításra hordónként 1,87 százalékkal, 1 dollár 12 centtel, 61,52 dollárra drágult.

Kedden erős mínuszban zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,84 százalékkal 6927,58 pontra, a DAX-index 2,51 százalékkal 11 327,68 pontra, míg a CAC-40 index 2,12 százalékkal, 4974,07 pontra süllyedt zárásra. Az euróövezeti indexek közül az EuroStoxx50 2,38 százalékkal 3546,56 pontra, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,56 százalékkal 1555,46 pontra esett.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com