Pintér: együttműködési lehetőségek a rendőrség és a közterület-felügyelet között

Számos területtel lehetne szélesíteni a rendőrség és a közterület-felügyelet együttműködését, például a 14 éven aluliak alkoholfogyasztásának ellenőrzésével - mondta a belügyminiszter hétfőn Budapesten, a Duna-palotában, ahol megalakult a Megyei Jogú Városok Szövetségének közterület-felügyelőket összefogó kollégiuma.

Pintér Sándor arról beszélt: azt tapasztalják, hogy az éjszakai szórakozóhelyeken 14 év alatti fiatalok is megjelennek, és sok esetben alkoholt is fogyasztanak.Mint mondta, a tanácskozás után várja a javaslatokat, hogyan tudnának részt venni a közterület-felügyelők ennek ellenőrzésében.

Download

A belügyminiszter a piacok rendjének fenntartásban is látna további együttműködési lehetőségeket a közterület-felügyelettel.
Ennek nyomán várhatóan élhetőbbek lesznek a városok - tette hozzá.

A belügyminiszter elmondta: a rendőrség már most is szorosan együttműködik a közterület-felügyelőkkel, 173 önkormányzattal van az Országos Rendőr-főkapitányságnak közvetlen szerződése, és ez alapján tavaly 148 ezer közös intézkedést hajtottak végre.Hozzátette: a közterület-felügyelők kiváló munkát végeznek, 114 panasz érkezett a munkájukkal kapcsolatban tavaly, és ebből mindössze 9 volt megalapozott.

A miniszter szólt arról is, hogy 2016 januárjától egységessé akarják tenni a közterület-felügyelők megjelenését, és kérte a testület támogatását ehhez.
Pintér Sándor azt is kérte, a testület tegyen javaslatot a közterület-felügyelők képzésének szabályaira, formájára.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere, az MJVSZ elnöke arról beszélt, azért döntöttek úgy, hogy a közterület-felügyelők önálló tanácskozási fórumot kapjanak a szövetségen belül, hogy megfogalmazhassák a megoldandó kérdéseket és előkészíthessék javaslataikat.Elmondta: a nagyvárosokban 634 közterület-felügyelő dolgozik, és csaknem 3 milliárd forintot költenek a közterület-felügyeletek működtetésére.

Kósa Lajos (Fidesz-KDNP), az MJVSZ tiszteletbeli elnöke, az Országgyűlés rendészeti bizottságának elnöke a tanácskozáson arról beszélt, hogy a közterület-felügyeletre vonatkozó szabályokat már kialakították, néhány részletkérdést kell már csak szabályozni.

Derecskén volt egy szakközépiskola, ahol mező-, hal- és vadőröket, valamint közterület-felügyelőket is képeztek, de ez kikerült az OKJ-s keretek közül - idézte fel.A politikus kérte a Belügyminisztérium segítségét, hogy az iskolát beilleszthessék az új szakképzési rendszerbe.

Rendezetlen kérdésnek nevezte, hogy a közterület-felügyelők helyszíni bírságait nem minden esetben fizetik be az államkincstárba.Kósa Lajos indokoltnak tartja azt is, hogy rögzítve legyen, milyen feladattal lehet megbízni a közterület-felügyelőket és mivel nem, példaként említette a vásárszervezést vagy a portaszolgálatot.

Az ülésen Pintér Sándor belügyminiszter és Szita Károly aláírta a közterület-felügyelői kollégium alapító okiratát.

Pintér Sándor a rendezvény előtt újságíróknak arra a kérdésre, mennyire indokolt közbiztonsági szempontból a dohányboltok fóliázása, azt mondta, nem közbiztonsági szempontból fóliázták le a dohányboltokat.Ha megnézzük, hogy hány le nem fóliázott üzlethelyiségben történt rablás, életellenes cselekmény, akkor egyértelmű, hogy a fóliázás se nem segíti elő, se nem hátráltatja mindezt - mondta a miniszter.

MTI

Hozzászólások


Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Életmentő kitüntetést kérnek arra a két fiatal fiúra, aki kihúztak egy házaspárt a jeges Balatonból.

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító eset történt Vecsésen, ahol egy kisgyerek sírjáról loptak tárgyakat.

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Munkagödröt talán ettől jobban el sem lehet keríteni, mégis megtalálta a részeg sofőr, aki bele is zúgott.

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Különleges jégpálya a 21. kerületben

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Sokkoló eset borzolja a jóérzésű és állatszerető emberek kedélyeit, amely Nógrádban történt.

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

Kézműves pékmester nyilatkozott arról, hogy miért rossz a kenyér!

A régebbiek jól tudják, hogy nem ilyen a kenyér, amit manapság vásárolunk – nem is kenyér!


16 ezerre büntette meg az ellenőr a halmozottan sérült fiút

16 ezerre büntette meg az ellenőr a halmozottan sérült fiút

Egy halmozottan sérült fiút megbüntettek az ellenőrök a buszon a személyije miatt.

Tesco válasza a füredi áruházukban vett gusztustalan csirkemellre

Tesco válasza a füredi áruházukban vett gusztustalan csirkemellre

Reagált a Tesco a nagy port kavart csirkemelles történettel kapcsolatban.

Ocsmány dolgot talált a kismama a füredi Tescóban vett csirkemellben -  fotók

Ocsmány dolgot talált a kismama a füredi Tescóban vett csirkemellben - fotók

Egy fiatal kismamát óriási undor fogta el, mikor felbontotta a Tescós csirkemellet.

2017. év vadvirága a Hóvirág

2017. év vadvirága a Hóvirág

Hetedik alkalommal lehetett szavazni az év vadvirága címre

http://ujhazak.com