A DK Brüsszelhez fordult a TAO-pénzek ügyében

Kérdést intézett az Európai Bizottsághoz Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, európai parlamenti (EP-) képviselő a látványsportok társasági adókedvezményen keresztüli, TAO-támogatási rendszerének kivizsgálását kérve - közölte szerdán a párt.

Niedermüller felidézi, hogy Brüsszel 2011-ben engedélyezte Magyarország számára, hogy adókedvezményen keresztül állami támogatást nyújtson a sportágazatnak az utánpótlás nevelése céljából.

niedermüller
Ezért most azt kérdezi a bizottságtól, hogy "egy ennyire átláthatatlan és korrupcióveszélyes" rendszerben megvalósulnak-e azok a célok, amelyekre hivatkozva a magyar kormány kezdeményezte az állami támogatásokra vonatkozó szabályok alóli mentességet és felül akarja-e vizsgálni a program engedélyezésére vonatkozó korábbi döntését.

A politikus a Transparency International jelentésére hivatkozva azt írja, hogy a TAO-rendszer átláthatatlan, kedvez az összefonódásoknak, a közpénz pocsékolása és irracionális fejlesztések jellemzik, a pénzekkel nem kell részletesen elszámolni; elköltésükről zárt és átláthatatlan folyamat során a sportszövetségek döntenek, melyek közül többnek az élén fideszes politikusok állnak.

A kormány álláspontja szerint a sporttámogatásra fordítható adókedvezmény nem minősül közpénznek.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com