A Fidesz azonnali vizsgálatot kér a kormányhivataltól az ózdi "jobbikos korrupció" miatt (2. rész)

A Fidesz azt kéri, hogy az illetékes kormányhivatal indítson azonnali vizsgálatot Ózd jobbikos polgármestere ügyeiben. Halász János, a nagyobbik kormánypárt frakciószóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: napok teltek el, hogy kiderült, a Jobbik újabb korrupciógyanús ügyben érintett.

Ózd jobbikos polgármestere ugyanis öt jogcímen vesz fel havonta csaknem egymillió forintot, és ahelyett, hogy a Jobbik számon kérné, védi és falaz neki, ahogy Kovács Béla korrupciós ügyében tette - hangzott el.

fidesz

Ez az elképesztő álláshalmozás nemcsak erkölcstelen, törvénytelen, de maga a korrupció - fogalmazott Halász János, aki kitért arra is, hogy a kifizetőhelyek egyike önkormányzati cég, ami végképp felháborító és példátlan egy polgármester esetében.

Megjegyezte: ez egy "jobbikos korrupció", hiszen a Jobbik egyik prominense tavaly arról beszélt a politikus bűnözés minősített esete az álláshalmozást. Novák Előd pedig korábban szintén többször beszélt arról, hogy milyen fontos szerepet vállalnak ennek visszaszorításában, élen járnak a politikusi álláshalmozás elleni küzdelemben, még alapszabályt is módosítottak ezért. "Bort isznak és vizet prédikálnak" - összegzett Halász János.

Riz Gábor, országgyűlési képviselő azt mondta: 2014 őszén nagyarányú többséggel választották meg Janiczák Dávidot polgármesternek, akkor azt hirdette rendet és tisztaságot visz a közéletbe, hogy a politikusbűnözésnek, és álláshalmozásnak vége.

Ehhez képest polgármesterként 621 ezer 500 forintot keresett, ehhez egy 90 ezer forintos költségtérítés-kiegészítés jár. Emellé megyei közgyűlési tagságáért 124 ezer forintot vett fel, és további közel 100 ezer forintot kapott közbeszerzési bírálóbizottsági tagságáért.

Olyan nonprofit kommunikációs kft-ben is felügyelőbizottsági elnök, amely a város saját cége. A céget a polgármester ellenőrzi, miközben sokszor aláíró is engedélyezőként. Az álláshalmozással szerinte hitelét veszítette az a polgármester, aki mást mondott 2014 őszén és mást cselekedett 2015 végére.

A postatörvény módosításáról kérdésre válaszolva Halász János azt mondta: a Magyar Posta két típusú feladatot végez, egyrészt közérdekű postai szolgáltatásokat biztosít, illetve a piacon más versenytársakkal együtt nyújt szolgáltatásokat. Most olyan adatokat tudhatnak meg a versenytársak, amelyeket ők maguk ugyanakkor nem adnak ki, ezért van szükség a módosításra. A visszamenőleges hatály pedig a már folyamatban lévő ügyek miatt fontos - emelte ki.

Egy kérdésre az Országos Roma Önkormányzat elnökének lemondásáról, megerősítette az előző nap általa elmondottakat. A vizsgálat ami zajlik alapos, és ennek lezárulta után mindenkinek le kell vonnia a megfelelő következtetéseket. Lehet, hogy az elnök már hamarabb le akarja vonni, lehet, hogy ez csak egy politikai nyomásgyakorlás a részéről - közölte Halász János, aki szerint a vizsgálat és az eredménye nem szabad, hogy összekeveredjen a lemondásával.

További felvetésre az Együtt követeléséről, hogy Balog Zoltán a Szépművészeti Múzeumból történt festménykölcsönzés miatt vonja vissza Baán László főigazgatói megbízatását, azt mondta: az Együtt sok sületlenséget állított már, ez is abba a sorba tartozik.

Miért kellene távoznia? - tette fel a kérdést. Értékelése szerint a legjobb múzeumigazgató, nagyszerű intézményt hozott létre, egy olyan műhelyt, amely a világ vezető múzeumai közé emelte a Szépművészeti Múzeumot. Ez döntően Baán Lászlónak köszönhető és nem szabad összekeverni a magán-, illetve a munkahelyi dolgokat. Abban, hogy magánemberként jóban van Habony Árpáddal, semmi kivetni való nincs - jelentette ki.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com