A Financial Times Orbán Viktor menekültpolitikájának változó megítéléséről

Orbán Viktor miniszterelnök menekültpolitikájának változóban lévő európai megítélésről közöl elemzést budapesti tudósítója, Andrew Byrne tollából a Financial Times.

A londoni gazdasági napilap online kiadásában megjelent írás szerint egyes EU-társállamok vezetői a menekültekkel szembeni nyers budapesti bánásmódot a náci Németországra jellemző jelenetekhez hasonlították, mások szerint pedig Orbán Viktor a muszlim menekültek befogadásának elvetésével és szélesebb értelemben a magyarországi "illiberális demokrácia" kiépítését célzó törekvésével az európai értékeket sérti.

Végtörlesztés: Financial Times

Mára azonban Orbán Viktor "szinte egymaga megszabadította" Magyarországot a migránsoktól, mindeközben hatalmát is megszilárdította, és sok olyan nyugati vezető, aki korábban bírálta a magyar kormányfőt, az általa használt módszerek közül legalább néhányat maga is alkalmazni készül, ha vonakodva is - áll a Financial Times írásában.

A szerző szerint az, hogy a magyar vezető számkivetettből hirtelen ultrakonzervatív követendő példává vált, jelzi Európa változó reakcióját a II. világháború óta nem tapasztalt méretű migrációs hullámra. Néhány hónap alatt a szíriai háború elől menekülők nyomorúságára összpontosító együttérzést, amelynek fő megtestesítője Angela Merkel német kancellár volt, felváltotta a logisztikai kihívásokkal és az ellenőrizetlen bevándorlás támasztotta biztonsági fenyegetésekkel kapcsolatos hidegebb számítás - fogalmaz a tudósító.

A lap szerint még a magyar kormányfő legádázabb ellenfelei is kénytelenek voltak keményebb, "Orbán stílusú" bevándorlási korlátozásokat foganatosítani, különösen annak nyomán, hogy a párizsi merényletek után erősödni kezdett a lakossági félelem az iszlamista szélsőségességtől.
http://www.ft.com/cms/s/0/ef697f24-a24c-11e5-8d70-42b68cfae6e4.html#axzz3uLPdPukl

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com