A Jobbik a magyar vállalkozásokat részesítené előnyben

A Jobbik egy magyar vállalkozásokat segítő csomagon dolgozik annak érdekében, hogy a fiatalok itthon találjanak munkát és megakadályozza a multinacionális cégek profitkivitelét - közölte Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Kifejtette, hogy harmadik országbeli munkavállalók helyett a hazai munkaerő helyzetbe hozásával akarják kezelni a munkaerőhiányt és céljuk, hogy - egyebek mellett otthonteremtési program indításával - Magyarországon boldogulhasson az, aki itt született.

jobbik

A jobbikos politikus egy termelést támogató adórendszer mellett érvelt, értékelése szerint az innovációhoz köthető ágazatokban, a turizmusban, a mezőgazdaságban és az iparban kedvezményeket kell bevezetni.

Elképesztőnek nevezte, hogy a multinacionális cégeket lényegében nem sikerült bevinni a közteherviselés hatálya alá és ezer milliárdos profitot visznek ki az országból. A nekik nyújtott támogatás helyett pártja a hazai kis- és közepes vállalkozásokat részesítené előnyökben - tette hozzá.

Z. Kárpát Dániel emellett a költségvetési politika rendszerszintű megváltoztatását szorgalmazta, amit azzal indokolt, hogy az államadósság menedzselése lényegében nem változott a különböző kormányok alatt.

MTI

Hozzászólások


Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!


Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

http://ujhazak.com