A Jobbik aláírásokat gyűjt a János kórház fejlesztéséért

A Jobbik aláírásgyűjtést kezdett kedden a budapesti Szent János kórház fejlesztéséért.

Lukács László György, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese az intézmény előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy értékelt: a János és a Péterfy Sándor utcai kórház vesztese lesz a fővárosi egészségügyi átalakításoknak, a kormány "zsákutcába tolta" a két intézményt.

jobbik

Üdvözölte, hogy 330 milliárd forint érkezik az ágazatba, ugyanakkor jelezte, hogy szerintük mindkét intézménynek helye van az aktív ellátásban.

Képviselőtársa, Gyöngyösi Márton szóvá tette, hogy a kormány a helyiek megkérdezése nélkül hozza meg a döntéseket, a terveket pedig elhamarkodottnak, átgondolatlannal és koncepciótlannak nevezte.

A frekventált helyen álló János kórházban széles ellátási rendszer működik, ezek elköltöztetése ellentétes a helyiek érdekeivel - mondta a jobbikos politikus, aki azt is felvetette, hogy elbocsátásokhoz vezethet ha kisebb ágyszámmal jönnek létre a szuperkórházak.

Szaniszló Adrienn, a Jobbik II. kerületi választókerületi elnöke arról számolt be, hogy az I., a II. és a XII. kerület forgalmas részein összegyűjtött aláírásokat eljuttatják Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek és Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkárnak, s bíznak abban, hogy sikerül hatást gyakorolniuk a kormány döntéshozatalára.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com